Maga tehet haláláról a koronavírusos katona?

2021. március 3. - 19:07 | Régió

A fiatal, egészséges katona, aki furcsa körülmények között vesztette életét egy karanténközpontban, a hatóságok szerint maga tehet haláláról. Legalábbis ezt nyilatkozta az elhunyt férfi felesége a Refresher hírportálnak.

Maga tehet haláláról a koronavírusos katona?
Juraj Kemláge egy 2017-es felvételen feleségével és egyik gyermekükkel (Fotó: FB/Dana Kemláge)

Juraj Kemláge 15 évig szolgált katonaként a szlovák hadseregben. A kétgyermekes apa egy nappal 36. születésnapja előtt, december 29-én a lesti (Lešť) karanrénközpontban vesztette életét, és halála számos kérdést felvet. Felesége a Refreshernek nyilatkozott arról a férfi koronavírus-fertőzéséről, és halálának körülményeiről.

A katona tavaly december közepén egy tanfolyamon vett részt társaival, ahol a tesztelés során kiderült, hogy egy koronavírus-fertőzött is van közöttük. A katonai missziót előkészítő tanfolyamot azonban nem szakították félbe, és a védelmi minisztérium ezt azzal magyarázza, hogy a hadseregre a missziók teljesítése érdekében nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok, mint az egyszerű emberekre.

Az iskolázás folytatása azonban azt eredményezte, hogy többen is megfertőzték egymást, Juraj Kemláge is megbetegedett. Úgy döntött, hogy a fertőzést nem viszi haza, inkább bevonult a már említett karanténközpontba, hogy ott vészelje át karantént.

Magas lázzal, ellátás nélkül

Pár nap múlva állapota romlani kezdett, magas láza nem akart szűnni. A karanténközpontban vitaminokkal és lázcsillapító gyógyszerrel látták el őt.

December 23-án orvosa hidegzuhanyt- és pakolást javasolt neki, de állapota továbbra sem javult. December 24-én aztán a katona mentőt hívatott, mert már napok óta nagyon rosszul volt. Felesége azt a tájékoztatást kapta a hadseregtől, hogy a férje fogfájás miatt hívott mentőt, ám a kocsi végül nem érkezett meg, mert az esti vizit során már azt mondta, már nem fáj a foga. Furcsa módon a fogfájást egy szóval sem említette feleségének.

Teltek-múltak a napok, és Juraj Kemláge már több, mint tíz napja küzdött 39 fokos lázzal. Annak ellenére, hogy karácsony napján, és december 28-án is kivizsgálták, december 29-én már nem vette át a szobája elé tett reggelit. Ez gyanús lett a személyzetnek, és bementek a szobájába, ahol holtan találták. Felesége szerint a boncolás során megállapították: tüdőembóliája miatt szó szerint szétszakadt a szíve.

Kemláge katonabúvár volt, egészségi állapotát rendszeresen ellenőrizték - csak úgy tűnik, akkor nem kapott megfelelő ellátást, amikor szüksége lett volna rá.

"Ha nem tudtak mit kezdeni az állapotával, kórházba kellett volna küldeniük. Vagy haza. Miért hagyták ott magára? Hagyták, hogy halálba szenvedje magát" - nyilatkozta kétségbeesetten a katona felesége, aki nem adja fel, és próbálja kideríteni, ki a felelős férje haláláért.

(Refresher.sk)