Madonna jó és rossz híreket osztott meg a rajongóival

Madonna amerikai popénekes hétfőn azt mondta, hogy "a felépülés útján" halad, miután bakteriális fertőzés miatt súlyos állapotban került kórházba - írja a Markíza.

Madonna jó és rossz híreket osztott meg a rajongóival
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

A mostani az első nyilatkozat az amerikai énekesnőtől azóta, hogy a múlt hónap végén intenzív osztályon kötött ki.

"Amikor felébredtem a kórházban, az első gondolatom a gyerekeim voltak"

– írta a 64 éves Madonna a közösségi médiában.

"A második gondolatom az volt, hogy nem akarok csalódást okozni azoknak, aki jegyet vásárolt a turnémra"

– tette hozzá.

A fertőzés miatt el kellett halasztani a The Celebration Tour elnevezésű, majdnem teltházas turnéját, amelynek eredetileg július 15-én kellett volna kezdődnie.

„Most az egészségemre és az erőnlétemre koncentrálok, és biztosíthatlak titeket, hogy a lehető leghamarabb újra itt leszek!”

– jelentette ki Madonna hétfőn.

Mint pontosította, a körülményekre való tekintettel a turné európai részével tervez kezdeni, aminek első helyszínét október 14-re tervezik Londonban. A korábbi időpontokra tervezett amerikai koncerteket későbbre szeretné halasztani.

Röviddel azután, hogy Madonna kiadta nyilatkozatát, az amerikai LiveNation cég megerősítette, hogy az október 8-ra tervezett észak-amerikai koncerteket "sajnos elhalasztják". Az új dátumokat „a lehető leghamarabb” közzé fogják tenni. Az Egyesült Államokban Madonna többek között Detroitban, Chicagóban, Miamiban és New Yorkban tervezte fellépését, ahol szupersztárrá emelkedése kezdődött – írja az AFP. Európában London mellett Barcelonában és Párizsban is terveznek koncerteket.

A hétvégén Madonnát jó hangulatban látták New York utcáin sétálni, amint azt a TikTok platformon közzétett képek is bizonyítják. Menedzsere ugyanakkor kijelentette, hogy "teljes felépülése" várható.

Markíza/para