Ma vesznek végső búcsút Stano Dančiaktól

2018. augusztus 13. - 09:25 | Kultúra

A nyilvánosság ma vehet végső búcsút a Szlovák Nemzeti Színház társulatának elhunyt tagjától, a legendás Stanislav Dančiaktól.

Ma vesznek végső búcsút Stano Dančiaktól
Stanislav Dančiak (Fotó: SITA)

Az eseményre a Szlovák Nemzeti Színház új épületében kerül sor Pozsonyban, hétfőn 11 órától.

Stano Dančiak Pozsonyban született, ott is élt, és ott kezdte meg színészi karrierjét. Egészségügyi középiskolát végzett, majd a Színművészeti Egyetemre ment. Miután azt is befejezte, a Szlovák Nemzeti Színház tagja lett.

Barátaival alapította meg a Divadlo na Korze társulatot, melynek 1971-es megszűnéséig tagja volt. Azt követően az Újszínpadhoz (Nová scéna) szerződött, ahol mintegy 20 éven keresztül játszott.

Betegsége miatt elvesztette látását. Ismert volt tévéfilmszerepeiről és szinkronjairól is. Hangját kölcsönözte például Alfnak és Jurošíknak is.

(TASR)