Lewis Hamiltonnak nagyon hiányzik a versenyzés

2020. április 28. - 12:38 | Sport

A hatszoros világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Forma-1-es Mercedes brit versenyzőjének életében "nagy űrt" hagyott, hogy a koronavírus-járvány miatt számos viadalt törölni vagy halasztani kellett az idényből, amely márciusban el sem kezdődhetett.

A szervezők hétfőn jelentették be, hogy június végén nem tudják megrendezni a Francia Nagydíjat, amely már a tizedik versenyhétvége, amely elmarad a világjárvány miatt kialakult helyzetben.

A 22 futamosra tervezett szezonból 15-18 viadalt szeretnének megrendezni a sportág irányítói, akik most azon dolgoznak, hogy július elején, Ausztriában elkezdődhessen a 71. világbajnoki idény.

"Nyolcéves korom óta ez az első alkalom, amikor nem indul el egy szezon, hiányzik a versenyzés minden nap"

- írta közösségi oldalán Hamilton.

A 35 éves brit sztár ugyanakkor a bejegyzésben felhívta a figyelmet azokra a "pozitívumokra", amelyeket szerinte az embereknek meg kell találniuk a világjárvány terjedése közben elrendelt korlátozó intézkedések ideje alatt.

"Ma azt látjuk, hogy tisztább a levegő az egész világon, kevesebb állatot vágnak le az emberek szükségleteinek kielégítésére, egyszerűen azért, mert alacsonyabb szintre kerültek az igényeink"

- fogalmazott Hamilton.

A Mercedes versenyzője arra bíztatta követőit, hogy a járvány után ne úgy folytassák az életüket, ahogyan korábban éltek, és változtassanak szokásaikon.

"Kerüljünk ki ebből az egészből úgy, hogy közben megújulunk: legyünk fittebbek, egészségesebbek, figyelmesebbek, de mindenek előtt kedvesebbek, nagylelkűek, jóindulatúak és gondoskodjunk a világunkról, valamint a benne élő emberekről"

- írta Hamilton.

A járvány során a hétfői adatok szerint világszerte már több mint hárommillió ember kapta el a fertőzést, a halálos áldozatok száma pedig több mint 205 ezer.

(MTI)

Címkék: Lewis Hamilton, Forma-1