Levágott ujjakat találtak az összetört autónál –a sofőr azonban sehol sem volt

Hátborzongató esethez riasztották a mentőegységeket szombaton reggel.

Szombaton fél 8 körül arról érkezett bejelentés, miszerint a rimaszombati járásbeli Hnúšťa és Ratkava között egy balesetet szenvedett autót találtak. Emellett a helyszínen vérre és levágott ujjakra is bukkantak.

A helyszínre kiérkező tűzoltók senkit sem találtak az autóban, majd a rendőrök segítségével átkutatták a környéket. A keresőakció nem vezetett nyomra.

A rejtély azután oldódott meg, hogy a rendőrök felkeresték az autó tulajdonosát. A fiatal sofőr otthon aludt. A rendőröknek elmondta, hogy esküvőről tartott hazafelé, amikor belehajtott az árokba. A sofőr ezt követően taxit hívott, és kórházba vitette magát.

A férfi csupán könnyebb sérüléseket szenvedett az eset során, a helyszínen talált ujjak nem az övéi. Mária Faltániová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a sofőr szervezetében 0,75 ezrelék alkoholt állapítottak meg. A sofőr jogosítványát bevonták, emellett a bírság sem kerüli el. Azt azonban nem tudni, hogy kihez tartoznak a levágott ujjak.

noviny.sk/para