L. L. Juniort állítása szerint Nótár Mary zsarolta meg

Nótár Mary állítólag azzal fenyegette, hogy kitálal a magánéletéről.

L. L. Juniort állítása szerint Nótár Mary zsarolta meg
Fotó: Facebook

L. L. Junior egy hete a TV2 Mokka c. műsorában beszélt arról, hogy egy kollégája megfenyegette, hogy kitálal a sajtónak a magánéletéről. Junior viszont, hogy ezt megelőzze, ő maga beszélt róla. Elmondta, hogy tíz hónapja elváltak az útjaik gyermekei anyjával, és ma már egy új kapcsolatban él.

Most a Borsnak megnevezte, hogy Nótár Mary-ről van szó. Az énekesnőt ugyanaz az ügynökség képviseli, mint L. L. Juniort, viszont Mary életét az utóbbi időben egyre több botrány kíséri, és állítólag kilenc év után fel akarják mondani a szerződését. Junior állítása szerint viszont a nő azt akarta, hogy álljon mellé.

Junior ezt nem kívánta megtenni, ellenben nyílt levélben kérte őt arra, hogy ne okozzon újabb botrányt. "Mind futunk valami elől életünk számos pontján, de nem számít a sebességünk, az igazság gyorsabb mindig egy kicsit" - ilyeneket is írt.

A Bors megszólaltatta természetesen Nótár Mary-t is, aki nem érti, hogy mi történik. Állítja, nem történt semmiféle fenyegetés, azt viszont nem tudja, hogy ki és miért akarhatja őket egymásnak ugrasztani.

(24.hu)