A kultúra mint napi betevő – ha megdöglik, mi is pusztulunk

Ardamica Zorán | 2020. május 14. - 11:12 | Vélemény

A kultúra - értsük most alatta a tudományok zömét, a művészeteket, a művelődést – járvány idején nem elsőrendű dolog. Nos, ezt sulykolják belénk nemcsak a politikusok, hanem sokszor embertársaink is. Mert ugye, először tető kell a fejünk fölé, étel kell az asztalra. Most, hogy sorra veszítjük el a munkánkat, vagy a vele járó bér egy részét, pánikolunk, minden más megy a levesbe.

A kultúra mint napi betevő – ha megdöglik, mi is pusztulunk
Fotó: MTI

Aztán elég pár hét nem is teljes elzártság: megőrülünk.

Megőrülünk, hogy a gyerekkel otthon kell lenni, nem az iskola őrzi, megőrülünk, hogy nekünk kell vele tanulni, nem a tanító idegeit tépi, hanem a mi műveltségünket és idegállapotunkat teszi próbára. Menne már iskolába és szórakozna a többiekkel! Igen ám, de ahhoz mi is kell?

Mindig csak ugyanazokat a filmeket ismétlik… Mi is kell az új filmek forgatásához?

Elolvastam már minden könyvemet… Mi is kell az új könyvek megírásához?

Jó lenne valami friss muzsika, ami jókedvre derít, táncolnánk is már! Na, mi is kell az új zenékhez?

Elmennék már moziba, színházba, de legalább egy rendezettebb ligetbe sétálni… Mi is kell a színházhoz, egy kertészmérnök által tervezett és karban tartott tájrészlethez?

Kellő tudás, iskolázottság. És nemcsak befogadó készség, hanem piaci kereslet is. Magyarul: pénz. A szükségesnek vélt kreatív hivatások művelői ugyanis ebből élnek, és elhagyják a szakmát, ha nem élnek meg ebből. Sütnek kenyeret, amit most már otthon sütsz, tehát azt is hagyják a fenébe… Elmennek politikusnak. Jaj.

Ha valaki nem tanul meg zenélni, mert bezárt zeneiskolában nem tanul meg, ha valaki nem ír könyvet, mert ösztöndíj és honorárium és eladhatóság nélkül nem ír, ha valaki nem forgat filmet, mert ingyen nem dolgozó színészekkel, forgatókönyvírókkal, rendezőkkel, dramaturgokkal, operatőrrel stb. nem lehetséges forgatni, akkor lassan megőrülünk. Nem látunk focimeccset sem, nem tudunk lovagláshoz lovat bérelni, nincs a nyitott kocsmák teraszán villanymuzsikus (szintis). Nem lesznek fesztiválok. Másképpen fogunk szórakozni. Egymást fogjuk piszkálni, először a neten, aztán ököllel, késsel stb… Elfelejtünk ugyanis kommunikálni az elzártságban, a neten meg vagy csak beszólogatunk, megy a szájkarate (karantén után ütősebb karate), vagy csak sírunk a „közösségi” hálón, mert hiányzik minden, ami kultúra.

De először kenyér kell az asztalra és azt hisszük, hogy ha felraktuk a FB-ra a napi sült cipó képét 240 lájk ellenében, megkaptuk az embernek maradáshoz szükséges szellemi táplálékot is… Hát nem.

Be kell fektetni. Nem lehet megspórolni az iskolák különféle típusait (most látjuk felszereltségi szintjük hiányosságait igazán), nem lehet megspórolni a művészetekre áldozandó pénzt és elkölteni kenyérre. Vagy mégis?

Rúgjunk csak a kultúra művelőibe, ne segítsünk nekik kulturális termékeik megvásárlásával, ne adjunk állami pénzt továbbra sem az elsődlegesen nem alkalmazható tudományágaknak (sem), mert előbb a napi betevő kell az asztalra. Dögöljön éhen minden művész és tudós, mert az ő asztalukra nem kell betevő, ők ugyebár fényevők vagy micsodák, nem normális emberek, akik kétkezi fizikai munkával…

Majd meglátjuk, már elnézést, milyen lószerszám jut majd akkor nekünk napi betevő gyanánt egy idő múlva. Le fogunk aljasodni. Teljesen. Mindnyájan. Aki nem, azt megeszik.

Emberlétünk meg fog ám változni, de spártaisága is heroizmusmentes lesz, még csak állatok sem leszünk, mert az ő társadalmaik – ha mi közbe nem lépünk – működőképesek.

A mi társadalmainkat pedig a kultúra teremtette. Igen, az első törzsi társadalmakat is. Ha a vadászat-, gyűjtögetés- vagy munkaképtelen személy nem kapott volna meséi, dalai, ruhahímzései vagy megalkotottságukban gyönyörű és hasznos (ősdesign) háztartási eszközeiért cserébe ételt, tűzifát, hanem megették volna az épp nem hasznos sánta Őspistibácsit vacsorára, nem lenne ma nyugati típusú civilizáció.

Ahol emberek találkoznak, kultúra keletkezik.

De nem mindegy, milyen. A fenntartásához és fejlesztéséhez pedig befogadókra és éltetőkre van szükség.

Kulturálatlanul a végtelenségig butítva ezt a képletet: ember nélkül emberi kultúra, kultúra nélkül pedig ember nem lesz. Akkor sem, ha tele lesz az asztal betevővel. Nem lesz, aki betegye… Mert már nem leszünk emberek.

Persze, nem három havi társadalomstop után, de lásd a jeleket. E mintázat sokszori ismétlődése út a pokolba.