Koronavírus: Nem szigorítják tovább a korlátozásokat Németországban

2020. november 16. - 21:57 | Külföld

Egyelőre nem szigorítják tovább a koronavírus-járvány második hulláma miatt a hónap elején bevezetett korlátozásokat Németországban - jelentették be hétfőn Berlinben.

Koronavírus: Nem szigorítják tovább a korlátozásokat Németországban
Fotó: TASR/AP

Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után elmondta, hogy újabb szigorításokat is el tudott volna képzelni, de nem ez volt a többségi vélemény.

A tartományi vezetők legnagyobb része szerint még egy hétig várni kell az újabb intézkedésekkel. A következő, november 25-i tanácskozáson viszont már egy hosszabb távú, legalább az év végéig kitekintő tervről tárgyalnak majd - mondta Angela Merkel.

Hangsúlyozta, hogy az eddigi korlátozásokkal sikerült megállítani a fertőződések számának exponenciális, robbanásszerű emelkedését, de a hullám még csak tetőzött, és nem kezdett enyhülni.

A kancellár és a miniszterelnöki konferencia (MPK) - a tartományi kormányfők állandó egyeztető fóruma - ezúttal új szabályok helyett a lakosságnak szóló nyomatékos kéréseket fogalmazott meg. A közös állásfoglalásban rámutattak, hogy a fertőződések nagy része a magánszférában, családban, baráti körben történik, azaz olyan területen, amelyen az államnak a legnagyobb visszafogottsággal szabad csak tevékenykednie, és tartózkodnia kell az előírásoktól, a szabályozástól.

Ezért a járvány jelenlegi szakaszában a folyamatok további alakulása legfőképpen a polgárok magatartásától függ. A közterületre, a gazdaság, a munka és az intézmények világára vonatkozó szabályokon túl is mindenkinek az "abszolút szükséges minimumra" kell szorítania a fertőzésveszéllyel járó érintkezést a háztartásán kívüli emberekkel - áll a dokumentumban.

Angela Merkel a tanácskozás utáni tájékoztatón elmondta: az legfontosabb, hogy a jelenlegi 140 körüli szintről legalább 50-re csökkenjen az úgynevezett hétnapi incidencia - fertőzésgyakoriság -, vagyis a megelőző hét nap alatt regisztrált új esetek százezer lakosra vetített száma.

Aláhúzta, hogy az úgynevezett kontaktkutatást végző - a fertőzési láncolatok feltárásán és megszakításán dolgozó - egészségügyi hatóságok csak akkor tudják ismét ellenőrzés alá vonni az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedését, ha ez a szám 50 alatt van.

Michael Müller berlini kormányzó polgármester - a tartományi rangú főváros kormányának vezetője -, az MPK soros elnöke hangsúlyozta, hogy az egyelőre november végéig érvénye korlátozásokkal elért eredmény jelentős, "de messze nem elég". A helyzet komolyságát mutatja, hogy Berlinben hétfőn először egyszerre ezer embert ápolnak kórházban a SARS-Cov-2-fertőzés miatti betegség (Covid-19) következtében.

Markus Söder bajor miniszterelnök, az MPK soros alelnöke hozzátette: nemigen reménykedik abban, hogy a hónap végén vissza lehet vonni az új járványlassító korlátozásokat. Nem lehet folyton zárlatot elrendelni, majd egy hónap múlva lazítani, és újabb négy hét elteltével elölről kezdeni mindent, "túl korai lazítás helyett inkább hosszabbítani kell" - mondta a politikus.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) hétfői kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 10 824 ember szervezetében mutatták ki a SARS-Cov-2-t Németországban. Ez csökkenés az egy nappal korábbi 16 947-hez, és az egy héttel korábbi 13 363-hoz képest is. Az új esetekkel együtt 801 327 fertőződést regisztráltak.

A Covid-19-cel összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 62-vel nőtt, 12 547-re.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) hétfői összesítése szerint egy nap alatt 51-gyel nőtt, 3436-ra. Nagyjából minden második beteg - 1791 ember - gépi lélegeztetésre szorul.

A DIVI kimutatása szerint országszerte 28 305 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6950 ágy szabad.


MTI