Kormányellenes tüntetők csaptak össze a rendőrséggel Firenzében

2016. november 6. - 11:26 | Külföld

Több száz kormányellenes tüntető csapott össze Firenzében a rendőrséggel szombaton, négy héttel a Matteo Renzi olasz miniszterelnök által kezdeményezett alkotmányos reformról tartandó népszavazás megtartása előtt.

Korábban is voltak már kormány- illetve referendum ellenes tüntetések Olaszországban, de ez az első, amelynek során erőszakra is sor került.

A fiatal aktivisták Firenze belvárosa felé vonultak, ahol a 41 éves Renzi - a toszkánai régió székhelyének egykori polgármestere - Demokrata Pártjának (PD) éves gyűlésén tervezett részt venni.

Televíziós felvételeken rohamrendőröket lehetett látni, ahogy gumibotokkal indultak a több száz tüntető ellen, akik füstgránátokat, köveket és petárdákat dobáltak rájuk, illetve fémkerítéseket hurcoltak az utcákra.

Egy rendőr a lábán sebesült meg a tülekedés során - közölte az olasz sajtó. Dario Nardella, firenzei polgármester elismerte a tűntetéshez való jogot, egyben elítélte az erőszakot, amit "megvetendőnek és elfogadhatatlannak" minősített.

A december 4-ére kitűzött népszavazás az Olaszországot 2014-től vezető Renzi-kormány által indított parlamenti és választási reform egyik mérföldköve, amely az eddig kétkamarás olasz parlamenti rendszer megváltoztatását, a felsőház eltörlését célozza a törvényhozás munkájának felgyorsítása, a parlamenti költségek csökkentése, valamint az olasz politikai rendszer stabilitása érdekében.

A reform lényege, hogy ha a népszavazáson az igenek győznek, a következő parlamenti választástól az olasz parlamentet csak a 630 tagú képviselőház alkotja, a jelenlegi 315 fős szenátus 100 tagúra csökken, és rendkívüli intézkedéseket kivéve elveszíti törvényhozási hatáskörét.

A reform ellenzői szerint mindez a demokrácia csorbulásához és hatalomkoncentrációhoz vezetne. A legfrissebb 33 közvélemény-kutatás közül mindössze egy jelzi előre az igenek győzelmét.

Címkék: tüntetés, Firenze