Kočner a Threemán keresztül diktált Ruskónak a váltóhamisítási ügyben - még magyarul is osztotta az eszet!

2019. október 16. - 12:32 | Belföld

A Denník N foglalta össze egy cikkben, hogy miként instruálta Marian Kočner a tavalyi év első hónapjaiban Pavol Ruskót, a Markíza korábbi társtulajdonosát és igazgatóját arról, mit mondjon a polgári bíróság előtt a tévétársasággal szemben benyújtott váltókkal kapcsolatban. A vád, hogy a 69 millió euró értékű váltókat ők hamisították, csak néhány hónappal később érkezett, ekkor még polgári perben követelte Kočner a pénzösszeg kifizetését.

Kočner a Threemán keresztül diktált Ruskónak a váltóhamisítási ügyben - még magyarul is osztotta az eszet!
Pavol Rusko és Marian Kočner

Kočner ekkor még rendkívül magabiztosan beszélt a bíróság előtt, hangsúlyozta például azt is, hogy az ő IQ-ja 146, mikor pedig a Ruskóval való viszonyáról kérdezték, cinikusan megjegyezte, "azt a szót használnám, hogy ambivalens".

A Denník N birtokába jutott átiratok Kočner és Rusko Threemán keresztül történt üzenetváltásait tartalmazza 2018 januárja és májusa között. Február végén gyilkolták meg Ján Kuciakot. Nem közvetlenül kommunikáltak, Kočner Rusko felesége mobiljára írogatott. Ez több apró momentumból kiderül, például a nő egyszer úgy válaszolt Kočnernek, hogy "Pali egy félórán belül hazaér. Szólok neki, hogy hívja vissza."

Ennél még pontosabb, amikor Kočner Rusko állandó lakcímére kérdez, mire utóbbi azt válaszolja, hogy a személyijén még mindig "Strmé vŕšky" a cím, de a rendőrségnek és a bíróságnak már Budmericét adta meg. Kočner erre visszakérdez, hogy "Strmé vŕšky 111?", Rusko pedig igennel válaszol. Ez utóbbi címen áll egy villa, melynek tulajdonosa korábban Rusko volt, amikor a Markízát vezette. Mikor viszont anyagi nehézségei lettek, a bíróság aukcióra bocsátotta, és éppen Kočner vásárolta meg egymillió euróért.

A 2018 elején folytatott társalgásaikból kiderül, hogy akkoriban meglehetősen sűrűn találkozhattak. Rusko akkoriban a Kočner cége által építtetett Five Star Residence-ben lakott.

2018. február 8-án tartották a polgári per tárgyalását az egyik, 8 millió euró értékű váltó ügyében, mely ügyben Zuzana Maruniaková bírónő dönthetett. Ő korábban Monika Jankovská igazságügyi államtitkárnál dolgozott, és azok közé a bírók közé tartozik, akiknek elvették a mobilját. Ez a tárgyalás azért jelentős, mert Rusko ekkor igazolta szóban, hogy a váltók eredetiek, és előállt azzal a sztorival, hogy a Markíza és a Kočnerhez közeli Gamatex közti vitát annak idején, 1998-ban Ernest Valko ügyvéd segített megoldani. Ő azonban ezt már nem tudja alátámasztani, mert 2010-ben megölték.

"Csodásak a kimenetek. Szinte médiasztár vagy!" - üzente a Threemán keresztül Kočner Ruskónak a tárgyalás után.

Rusko azonban a vallomásában elkövetett egy apróbb hibát a Markíza és a Gamatex közti per adminisztratív rendezéséről, de később Kočnernek ő maga fejtette ki, hogy már megvan, mit fog mondani a bíróság előtt. Az üzenetváltás során április végén szóba kerül, hogy Kočner külföldre készül, és azzal viccelődött, hogy elváltoztatta a külsejét, hogy ne ismerjék fel.

"Szakállad van? Csakhogy tudjak egy leírást adni a haverjaimnak az NČ-nél (Nový Čas)"

"Kuciak maszkja van rajtam" - ereszt el Kočner egy meglehetősen gusztustalan viccet az akkor már meggyilkolt újságíróról.

Jóval nagyobb gondot jelentett viszont kettejük számára Mária Zelenková szakértői véleménye arról, hogy Ruskonak a váltókon szereplő aláírása 2015 utáni lehet. Összevetette Rusko aláírásait abból az időből, amikor a Markíza élén volt, azokkal, amelyeket az utóbbi években használt, és jelentős volt a különbség. Ebből szűrte le a megállapítását, és ez szolgáltatja az alapot is ahhoz, hogy a váltók hamisak lehetnek.

Ezt már részletesebben át kellett beszélnie Kočnernek és Ruskónak. Két nappal azt követően, hogy a szakértői vélemény beterjesztették bizonyítékként, Kočner tulajdonképpen lediktálta Ruskónak, mit kell mondania:

"Mgr. Zeleňáková (Kočner írta rosszul a szakértő nevét) szakvéleményével kapcsolatban közlöm: a vizsgált váltókon az én aláírásom szerepel. Én írtam alá 2000. június 11-én. A vizsgált időszakban, 1999-2001 között többféleképpen írtam alá. Ezt küldd el az ügyvédnek, semmi többet."

Két nappal később, április 27-én amiatt bolygatta Ruskót, nézzen körül az archívumban, hátha talál ahhoz hasonló aláírást magától, mint amilyen a váltókon szerepel. Rusko azonban azt válaszolta, meg tudja nyugtatni a kedélyeket. "Tényleg meg tudom magyarázni és bebizonyítani, hogy a négy év alatt tényleg kétféle aláírásom volt. Megkereshetik az eredetiket az intézményekben, és megvizsgálhatják a másik fél aláírásait azokon az ajándékozási szerződéseken. Hadd dolgozzanak ők is. Semmilyen más eredményre nem vezetheti ez őket..."

Kočner erre azt írta, hogy kitalál egy hihető történetet, amellyel megmagyarázható az aláírások különbsége. "Főleg annak a kib*szott firkászbandának magyarázd ezt meg logikusan, hogy miért volt kétféle aláírásod. (...) Talán hogy a céges dolgokat az R-rel, és magánjellegűeket azzal a kampóssal" (Rusko korábbi aláírása elején J-szerű betű volt, az R formájút később kezdte használni.)

Rusko viszont nem tudott semmi hihetővel előállni, noha egész frappáns történetet vázolt fel: hogy az egyértelmű R nélküli aláírására (amit csak 2015-ös dokumentumokon találtak meg később) panaszkodtak annak idején azok, akiknek a dokumentumait aláírta a Markíza ismert alakjaként. "Ezért egy idő után elkezdtem azon gondolkodni, hogy az aláírásomat megváltoztassam, motivált ezen a téren az édesapámé, aki azzal az R-rel írt alá" - mondta Rusko már a bíróságon.

"Amikor Valko doktor úrral ültem az asztalnál, miután épp megkapta a váltókat, akkor világosan megmondta nekem, hogy nemhogy azt a három X-et fogom odaírni..." Ő pedig, mint a bíróságon kifejtette, úgy írta alá, hogy az mindenki számára világos legyen.

Kočner tovább fűzte a történetet, hogy az még hihetőbb legyen, többek között azzal, hogy milyen feltételeket fűztek a váltók térítéséhez, vagy hogy Ruskónak hogyan kellene megmagyarázni a két biankóváltót (amire később került fel a konkrét összeg, 26 millió euró). Érvelésük szerint a váltók fizetési határideje 2007 volt, azt követően pedig minden egyes eltelt nap után az értékük 0,1%-a járt büntetésként. 10 év alatt ebből jött össze a kétszer 26 millió eurós biankóváltó.

Tavaly április 30-án magyarázta Ruskónak, hogy azt kell mondania, a határidő után kezdődött a napi 0,1%-os késedelmi bírság. Május 2-án következett a tárgyalás.

"Mivel tíz év eltelt, a váltóra írt összeg valószínűleg helyes, de nem pontosan nem számoldat át. Jólvan? Töröld a kommunikációt" - írta, miközben a "jólvan" kifejezést ő is magyarul használta: „Keďže je to 10 rokov, tak suma vyplnená na zmenke je s pravdepodobnosťou správna, ale exaktne si ju nerátal. Jólvan? Vymaž komunikáciu.“

Rusko még arra is kért megoldást, hogy mi történt az elmúlt időszakban, kapott-e ő fizetési felszólítást, mikor 2007-ben lejártak a váltók - mivel azok csak 2015-ben kerültek elő. Kočner kis idő múlva válaszolt: "Tehát, kapták fizetési felszólítást a váltók akkori tulajdonosától. Már nem emlékszel, hogy hívták azt a céget, de b*sztál rá..." - majd még hozzátette. "Ha 20 évvel ezelőtt nem f*szokkal vetted volna körül magad, és nem küldtél volna el a p*csába, ma már itt kormányozhatnánk és mi oszthatnánk a lapokat... De sebaj. megkeverjük... és osztjuk..."

Rusko a bíróságon végül Kočner instrukcióinak megfelelően cselekedett, és azt mondta, hogy kapott fizetési felszólítást, de nem emlékszik kitől, és azonnal ki is dobta.

(Denník N)