„Kiverem a kamerát a kezedből, ha továbbra is felveszed!“

A franciaországi nancyi hatóságok kérésére összesen 12 férfit vettek őrizetbe hétfőn Csongrád megyében: őket lányok futtatásával, pénzmosással gyanúsítják – írja a délmagyar.hu.

„Kiverem a kamerát a kezedből, ha továbbra is felveszed!“
Fotó: delmagyar.hu

A kiadatási tárgyalásokat kedden hármasával tartották, a reggeli ügyeknél Várhegyi Éva bírónő elmondta, az Interpol közreműködésével fogták el a gyanúsítottakat. Elhangzott, L. Zoltán Tamás, K. Henrik, R. Zoltán után a franciák két éve tavasszal először Bordeaux-ban, majd fél évvel később már Strasbourgban nyomoztak.

„Kiverem a kamerát a kezedből, ha továbbra is felveszed“ -  mondta mérgesen az RTL Klub operatőrének annak az R. Pálnak az egyik rokona, akit szerdán a fővárosi törvényszék határozatában átadott a francia hatóságoknak. R. Pál az egyike annak a 12 férfinak, akiket még hétfőn prostitúció miatt vettek őrizetbe nemzetközi elfogatóparancs miatt.

A mai tárgyaláson három férfi kiadatásáról döntöttek mindhármukat legkésőbb április 2-ig át kell adni francia nyomozóknak. 

delmagyar.hu