Kitüntették Dunaszerdahelyen a válogatott Ďuricát, és a szlovákiai Év Vállalkozóját is!

2016. augusztus 23. - 20:16 | Régió

Ján Ďurica Polgármesteri emléklapot, Patrick Hessel pedig Polgármesteri díjat kapott. Utóbbit idén egy tekintélyes szavazáson az év vállalkozójának választottak Szlovákiában. Azonban sem a válogatott védő, sem a dunaszerdahelyi c2i társaság vezetője nem tudott megjelenni személyesen a városi díjak átadásán.

Kitüntették Dunaszerdahelyen a válogatott Ďuricát, és a szlovákiai Év Vállalkozóját is!
Ján Ďurica (Fotó: TASR)

Hagyományosan augusztus 20-án adják át a városi díjakat Dunaszerdahelyen. Ezen a napon évente három Pro Urbe-díjat osztanak ki jeles személyiségeknek a kultúra, a sport és a társadalmi élet területén folytatott tevékenységükért, elért eredményeikért.

Pro Urbe-díjasok

A kulturális téren folytatott munkásságáért idén Lipcsey Ildikót tüntették ki, aki 1990 és 2014 között a Művészeti Alapiskola igazgatónője volt. Ugyanezen időszak alatt vezette a Talentum polgári társulást, amely mind a mai napig a Dunaszerdahelyi Zenei Napok nevű komolyzenei és jazzfesztivál szervezője.

Ugyancsak Pro Urbe-díjban részesült a Dunaszerdahelyi Birkózóklub. A dunaszerdahelyi birkózósport idén 80 éves, a klub a 80-as években több olimpikonnal és világbajnokkal is büszkélkedhetett. Az egyesületen belül az elmúlt években lezajlott reformoknak köszönhetően sportolóik ismét világversenyeken szerepelnek. 2013-ban Sárközi Gyula korosztályában Nagyszombat megye tíz legjobb sportolója közé került, ifj. Gaál Attila pedig világbajnoki résztvevő volt.

A harmadik Pro Urbe-díjat a Magyar Művelődési Intézet kapta, és annak vezetője, Huszár László vette át. Az intézet küldetése a szlovákiai magyar kulturális örökség ápolása és megőrzése. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő, az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny, a Citerazenekarok Országos Találkozója, illetve a nyári népzenei tábor és a népmese előadó képzés rendezője az intézet.

Az év fiatal tehetsége

Lakatos Rita, a Győri ETO dunaszerdahelyi kézilabdázója vehette át idén a Pro Urbe Juvenis nevű díjat, amelyet a város legtehetségesebb fiataljának ítélnek oda. A Talent kézilabdaklub növendékeként rengeteg elismerést szerzett, mivel pedig a csapat 2008-tól a Győri ETO utánpótlás-nevelő bázisához tartozik, 2013-tól az ifjú sportoló már a győrieknél játszhatott. A tavalyi idényben 16 évesen bemutatkozott a felnőtt csapatban is. Ritát a média az ifjú Görbicz Anitaként emlegeti.

Polgármesteri díjak

A Pro Urbe-díjak mellett, melyek odaítéléséről a városi önkormányzat dönt, Hájos Zoltán polgármester évről évre Polgármesteri díjakat is kioszt. Idén a társadalmi élet területén elért eredményeiért Patrick Hesselt díjazta, aki viszont személyesen nem tudott eljönni az eseményre. Hessel 2006-ban alapította a c2i társaságot, amely szénszálas alkatrészeket gyárt luxus- vagy versenyautók, illetve repülőgépek számára. Beszállítója a BMW-nek, a Porschénak, a Jaguárnak, a Land Rovernek és a Bentley-nek is, de szállítanak alkatrészeket az Airbus és a Boeing gépeihez is. A cég 2012 és 2014 között megduplázta a forgalmát, mely elérte a 8,5 millió eurót. Ma mintegy 400 embert foglalkoztat. Hessel idén elnyerte az egykor Ernst & Young néven ismert EY tanácsadó és auditori társaság és a Trend hetilap által szervezett versenyen az Év Vállalkozója díjat Szlovákiában.

A szociális területen folytatott tevékenységéért kitüntette Hájos Zoltán Papp Istvánt, a Szlovákiai Mozgáskorlátozottak Szövetségének egykori, illetve a dunaszerdahelyi alapszervezetének jelenlegi alelnökét, aki számos sikeres projektet hajtott végre, és hosszú évek óta sikeres együttműködést folytat a helyi és a megyei önkormányzattal, továbbá a járási munka-, szociális és családügyi hivatallal is.

A harmadik idei Polgármesteri díjat a már említett, Lipcsey Ildikó által alapított és vezetett Talentum polgári társulás kapta.

Az év pedagógusai

Dunaszerdahelyen minden évben a szakma és az emberek is döntenek az Év Pedagógusáról. Idén nem kevesebb, mint 16 jelölt közül választhattak. A szakmai díjat végül Bugár Edit, a Vámbéry Ármin Alapiskola alsó tagozatos pedagógusa vehette át,akit az intézmény igazgatója, Masszi János jelölt a díjra. Bugár Edit 1990-től az iskola első tagozatos metodikai szövetségének vezetője, 2004-től pedig az iskolatanács elnöke.

A közönségdíjas Koczó Klára, a Magángimnázium testnevelő tanára lett, akit szintén az igazgató, Kiss László nevezett a kitüntetésre. 2012-től tanít a Magángimnáziumban, azt megelőzően alapiskolában oktatott testnevelést. Az iskolában sportköröket vezet fiúknak és lányoknak is a labdajátékok területén, tovább kézilabdaedzéseket Dióspatonyban.

Polgármesteri emléklap

Végezetül a polgármester emléklapját kapta a sport területén elért eredményeiért és a város jó hírnevének itthon és külföldön való terjesztéséért Ján Ďurica, a szlovák válogatott dunaszerdahelyi származású védője, aki jelenleg a török Trabzonspor játékosa. Ďurica idehaza 2000 és 2003 között játszott a DAC-ban, azt követően 2006-ig a ligetfalui Artmediában. 2006-ban Oroszországba helyezte át a székhelyét, ahol 2008-ig futballozott a moszkvai Saturnban, majd hét évig a Lokomotivban. időközben vendégeskedett a Hannoverben is. Idén szerződött a törökökhöz. Ján Ďurica 34 éves, 83 alkalommal lépett pályára a szlovák válogatottban, mellyel részt vet a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon, és az idei franciaországi Európa-bajnokságon is. A futballista emléklapját édesapja vette át.

(para)