Kitartással és alázatos munkával a siker sem marad el – Fekete Ádámmal, a Villa Rosa szakácsával beszélgettünk (VIDEÓ)

2020. november 6. - 22:39 | Régió

Alázatosnak kell lenni, oda kell figyelni arra, amit csinálunk, és aki igazán tehetséges, az egészen biztosan nem veszik el a szakmában – ezt vallja a dunaszerdahelyi Villa Rosa feltörekvő fiatal szakácsa, Fekete Ádám, akivel a karrierjéről, a kezdetekről, valamint RTL Klub A Konyhafőnök című műsorában való szerepléséről beszélgettünk.

Kitartással és alázatos munkával a siker sem marad el – Fekete Ádámmal, a Villa Rosa szakácsával beszélgettünk (VIDEÓ)
Fotók: Cséfalvay Á. András (További fotókért kattints a képre!)

Fekete Ádám karrierjének első állomása a Villa Rosa volt, ahol a szakmai gyakorlatát is végezte, majd egy kisebb kitérő után ismét visszatért, mostanra pedig már öt éve dolgozik a dunaszerdahelyi étterem szakácsaként. Szakmai szempontból fontos volt számára a jó kezdet. Mint mondja, a főszakácsnak, Bindics Imrének köszönheti, hogy mostanra itt tart, ő volt ugyanis, aki tartotta benne a lelket a nehezebb időszakokban is.

Ádám idén szerepelt A Konyhafőnök című gasztro-reality műsorban, amelynek köszönhetően számos új élménnyel gazdagodott.


(fl/tt)