Kiszőrösödött egy nő nyelve az antibiotikumtól - FOTÓ

Bizarr reakciót váltott ki egy antibiotikum egy baleset miatt kórházba került 55 éves nőnél, akinek a nyelvén „fekete szőr” nőtt ki a gyógyszer hatására

Az amerikai nő súlyos sérülésekkel került kórházba, miután mindkét lába összezúzódott egy közlekedési balesetben.

A kórházban az egyik sérülése elfertőződött, ezért az orvosok kétfajta antibiotikummal kezdték kezelni: meropenemmel, amit intravénásan adagoltak, és minocyclinnel, amit szájon át vett be.

Egy héttel később a nő szédülésre, valamint furcsa, rossz szájízre panaszkodott. Mint kiderült, a nő nyelvén fekete, szőrszerű valami jelent meg.


Fotó: Yasir Hamad, M.D., and David K. Warren, M.D./NEJM

A diagnózis szerint a nőt a szőrös nyelv, vagy más néven fekete szőrnyelv nevű betegség támadta meg, amit az orvosok szerint a minocyclin okozott.

A fekete szőrnyelv nagyon ritka elváltozásnak számít, és valójában nem szőr nő, hanem a nyelv papillái nagyobbodnak meg, és burjánzanak el. Az nem lehet egészen pontosan tudni, hogy miként alakul ki.

24.hu