Kisajátította az osztrák állam Adolf Hitler szülőházát

2016. december 15. - 20:51 | Külföld

Adolf Hitler braunaui szülőháza az osztrák állam tulajdona lett csütörtökön az osztrák parlament döntése alapján, a ház lebontása azonban egyelőre lekerült a napirendről.

Kisajátította az osztrák állam Adolf Hitler szülőházát
Adolf Hitler és a braunaui szülői ház

Josef Pühringer felső-ausztriai tartományi vezető Wolfgang Sobotkával, az osztrák belügyminiszterrel és Braunau polgármesterével, Johannes Waidbacherrel folytatott csütörtöki megbeszélése után azt mondta, hogy

az épületet felújítják és szociális célokra fogják majd használni,

a Lebenshilfe segélyszervezet tartományi képviseletének fogják felajánlani.

A három politikus megegyezett abban is, hogy a ház szociális célú felhasználásával emléket állítanának a nácik áldozatainak, így szimbolizálva a Hitler által elkövetett rémtettek elleni állásfoglalást.

A ház későbbi sorsáról az államnak, a tartománynak és a városnak közösen kell döntenie.

Kisajátították, de nem tudni, mennyiért

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter korábban több alkalommal a ház lebontása vagy teljes átalakítása mellett állt ki. A belügyminisztérium által felállított szakértő bizottság pedig Adolf Hitler náci diktátor szülőházának átalakítását és nem a lebontását javasolta.

Az osztrák képviselőház nagy többséggel szavazta meg szerda este a kisajátítást. A tulajdonosnak fizetendő kártérítés összege nem ismert.

Hitler 1889-ben született a német határon fekvő kisvárosban. A nagyméretű saroképület, amelyben élete első éveit töltötte, 1938-ig egy helyi család tulajdonában volt. Akkor vásárolta meg a náci diktátor egyik bizalmasa, Martin Bormann. A nácik felújították és "kulturális központot" alakítottak ki benne. A házat 1952-ben vásárolta vissza az eredeti tulajdonos, aki aztán bérbe adta. Működött a falai közt iskola és bank is, majd 1972-ben az állam vette ki, hogy sérült embereknek alakítson ki otthont benne.

Az épület azóta áll üresen, gazdája azonban így is pénzt keres vele, a belügyminisztérium és Braunau városa ugyanis havi mintegy 4700 euró bérleti díjat fizet neki a Die Presse című osztrák lap korábbi híre szerint.

Az UNESCO műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS ausztriai csoportja is Hitler szülőházának lerombolása ellen foglalt állást.

(MTI)

Címkék: Adolf Hitler, Ausztria