„Kis korában már voltak bizonyos jelek, de akkor erre még nem gondoltunk”

A hiperaktivitást a köznyelv gyakran a rossz gyermek szinonimájának tartja, pedig korántsem erről van szó. Valójában neurológiai természetű, veleszületett vagy fejlődési rendellenesség, amelynek leggyakoribb tünete a figyelemzavar. Napjaink aktuális témája, hiszen szülőként, pedagógusként vagy családtagként sokakat érint.

A könyv szerzőjének beszélgetőpartnere, Štefkovič Patasi Ági a bevezetőben elmondta, a hiperaktivitás és a figyelemzavar egy olyan diagnózis, amely sok embernek megpecsételi a sorsát, pszichológusként pedig úgy látja, az elmúlt időben azért is került előtérbe, mert fejlődött a pszichológia mint tudományág, a kutatásnak köszönhetően pedig nagyobb hangsúlyt kapott. Régebben is voltak hiperaktív emberek, akik furcsán viselkedtek a többiekhez képest, akkor azonban ezt a diagnózist még nem ismerték, mára pedig a témával foglalkozó előadásokon, beszélgetéseken a tünetek alapján sok szülő magára ismer.

Virágh Hajnalka könyvéről és saját tapasztalatairól mesélt, lánya ugyanis figyelemzavarral küzd. Hajnalka nem átlagos címet választott könyvének, és elárulta, valójában a lányától jött az ötlet.

„A vacsoránál ülve megkérdeztem a családom, hogy szerintük mi legyen a könyv címe. A lányom, aki idén lesz 20 éves, azt mondta: »hát anya, Görényből gyerek«. Megkérdeztem tőle, hogy miért éppen ez legyen, és akkor döbbentem rá, hogy mielőtt rájöttünk a problémára, és elkezdtük a fejlesztéseket, ő valójában ezt a változást élte meg”

– mesélte Hajnalka, és elárulta, eleinte ódzkodott a címtől, de rájött, ha a fejlesztésekig a gyerekek valóban így élik meg a mindennapjaikat, akkor érdemes ezt a címet választani, hogy minél több esetben felismerjék, mi is okozza ezt a gondot.

„Azokat a dolgokat írtam le a könyvben, amelyeket szülőként megtehetünk annak érdekében, hogy eljussunk olyan eredményekig, amelyekhez mi is eljutottunk. Ezt az utat mesélem el, nemcsak szülőként, hanem szakemberként is, mert védőnőnek tanultam, jelenleg pedig gyerekek fejlesztésével foglalkozom” – mondta.

Hajnalka elmesélte, lányuk esetében későn, csak 14 éves korában ismerték fel a figyelemzavart, emiatt pedig kétszer évet kellett ismételnie az iskolában.

„Kis korában voltak bizonyos jelek, amelyek feltűntek, de akkor még nem gondoltunk erre. Cserfes volt, a labdával ügyetlenebbül játszott, kicsinek nagyon sokat sírt, hasfájós volt, és az étvágya sem volt jó. Alsó tagozaton még kitűnő tanuló volt, felsőben viszont romlani kezdtek a jegyei. Ekkor még úgy éreztem, ez nem feltétlenül nagy probléma, hiszen nem kell minden gyereknek kitűnő tanulónak lennie. Nyolcadikra viszont már kis híján megbukott. Ekkor már kezdtünk gyanakodni, és amikor kiderült, hogy az IQ-ja 131, úgy éreztem, hogy ebbe bizony nem fér bele a bukdácsolás. Találkoztunk, beszélgettünk szülőkkel, és akkor döbbentem rá, amikor egy másik kislányról beszéltek, hogy mintha csak a saját lányom dolgairól lenne szó. Kiderült, hogy ez a kislány, akiről szó volt, figyelemzavarral küzd” – mesélte Hajnalka, majd hozzátette, ezt követően szülőként egyre inkább elkezdett érdeklődni a téma iránt.

A figyelemzavaros gyerekek számos jó tulajdonsággal is rendelkeznek. Ilyen például a szuperfókusz, ami azt jelenti, hogy ha valamiben jók, akkor abban nagyon. Ha belefeledkeznek valamibe, ami érdekli őket, akkor megszűnik körülöttük a világ, nem hallják azt sem, ha hozzájuk beszélnek, ezáltal pedig kimagasló eredményeket tudnak elérni bizonyos területeken.

Štefkovič Patasi Ágitól megtudtunk, nálunk egyelőre nincs olyan intézmény, amely konkrétan figyelemzavaros gyerekekkel foglalkozik, vannak viszont pedagógiai tanácsadók, pszichológiai rendelők, és fejlesztő központok, ahol segítséget kérhetünk.

A hallgatóságot az érdekelte leginkább, hány éves korban lehet felismerni a hiperaktivitást és a figyelemzavart, illetve melyek azok a tünetek, amelyek gyanakvásra adhatnak okot. „Kislányom sokat sírdogált, nem tudott jól aludni, alvás közben is rengeteget mocorgott. Nem egyenletes a fejlődésük minden területen, van, amiben nagyon ügyesek, és van, amiben kevésbé.

És szeretnek sokat beszélni. Volt, hogy a lányom hazafelé az óvodából negyven percen keresztül megállás nélkül beszélt.

A kisebbeknél továbbá észrevehető, hogy a lépcsőn nem váltott lábbal mennek felfelé. A hiperaktív gyerekekre jellemző, hogy nem érzik annyira a veszélyt, ezért bátrabbak bizonyos dolgokban, és nem érzékelik az alá-fölé rendelt viszonyt” – felelte Hajnalka. Ági hozzátette, Szlovákiában jelenleg a szakmai közösség úgy áll ehhez a kérdéshez, hogy amíg a gyerekek nem csöppennek bele az iskolai követelményrendszerbe, addig nem állítanak fel diagnózist, pontosan azért, mert vannak olyan fejlődési szakaszok, amelyekben még nem várható el a gyerektől, hogy tevékenységére koncentrált legyen, mozdulatlanul tudjon állni, vagy elmélyülni bizonyos cselekedetekben. Ebben az időszakban az életmód-tanácsadások fontosak.

A figyelemzavarnak és a hiperaktivitásnak három fokozatát különböztetik meg: az enyhe, a közepes és a súlyos. A szakértő arról is beszélt, a különféle fejlesztések mellett sokat segíthet az, ha a gyerek étrendjéből kizárják a glutént, illetve minimalizálják a cukorfogyasztást. Jelentős eredmények érhetők el továbbá az úgynevezett neurofeedback fejlesztéssel, amelynek lényege a visszacsatolás. A terápia során megmérik az agyhullámokat, és valójában tükörképet kapunk az agy működéséről, miközben a pácienst semmilyen elektromos hatás nem éri. Emellett pedig fontos megemlíteni a szabad levegőn való mozgást, amely bármilyen korban előnyös hatással van a gyerekre.

Az olyan családban, ahol figyelemzavaros vagy hiperaktív gyermek él, különösen fontos szerepe van az asszertív kommunikációnak. Ennek lényege, hogy a szülő ahelyett, hogy a gyereket minősítené, inkább elmondja a saját érzéseit. Tehát nem azt mondja a gyereknek, hogy rendetlen vagy, hanem azt, hogy nagyon elkeseríti, hogy nem tett rendet a szobájában, pedig megígérte.

„Fontos a sok kompromisszum, és az, hogy a gyereket nyolcvan százalékban dicsérjük, és csak húsz százalékban kapjon dorgálást. Az asszertív kommunikáció bevezetése sokat segített a veszekedések megelőzésében” – hangsúlyozta Hajnalka.

A szerző őszintén mesélt a nehéz időszakokról, amelyeket férjével együtt éltek meg: „Nagyon nehéz éveken mentünk keresztül, és éppen ez volt az, ami a könyv megírására ösztönzött. Később viszont jóra fordultak a dolgok, ezért szeretnék másoknak is segíteni, akik hasonló cipőben járnak.”

Hajnalka elmondta, a hiperaktivitás és a figyelemzavar valójában nem betegség, éppen ezért meggyógyulni sem lehet belőle. A tünetek közt viszont nemcsak hátrányosak, hanem előnyösek is vannak, és van, amit idővel ki is nőnek a gyerekek. A fejlesztések abban segítenek, hogy a hátrányos tüneteket igyekeznek féken tartani, és helyette az előnyös tulajdonságokra, képességekre helyezik a hangsúlyt.

Vermes Annamária, aki férjével, Zoltánnal látogatott el a beszélgetésre, érdeklődésünkre elmondta, ők is hasonló cipőben járnak, nyolc és fél éves kisfiuk ugyanis közepes fokozatú figyelemzavarral küzd. „Hároméves korában kezdtünk el gyanakodni, majd amikor óvodába kezdett járni, az óvónők hívták fel a figyelmünket a lehetséges problémára. Ekkor kezdtünk el mi is foglalkozni a témával, szakemberekhez fordultunk” – mondta Annamária, Zoltán pedig hozzátette, az ezt megelőző időszak az önáltatás éve volt, amikor bár érezték, hogy valami nincs rendben, azzal magyarázták, hogy minden gyerek más, és lehet, hogy csak lassabban fejlődik.

„Az óvodában kezdődtek a problémák mind a szocializáció, mind a finommotorika terén. Voltunk neurológusnál, majd szakemberekhez fordultunk. A dunaszerdahelyi Szivárvány Fejlesztő Központban derült ki, hogy a kisfiunknak valóban fejlesztésre van szüksége. Több vonalon indultunk el: az Ayres-terápiával kezdtünk, tornára hordtuk, majd következett a neurofeedback és az életmódváltás, már lassan két éve glutén-, tej- és cukormentes étrenden élünk” – mesélt történetükről Annamária, és azt is elmondta, szerencsések, hiszen az iskolai környezetben is támogatják őket.

„Szülőként nagyon nehéz volt megélni, amikor kiderült, hogy miről van szó. Az első folyamat, amikor ledöbben az ember, szembesül a ténnyel. Nehéz beismerni, de amikor az ember megbékél a tudattal, akkor a következő lépés már az, hogy hogyan tudjuk megoldani a helyzetet. A legfontosabb pedig az elfogadás és az őszinte szeretet” – zárta Annamária.

(fl)