Kirill kegyéből

Kirillről az egész világ – illetve mindenki, akit érdekel – pontosan tudja, hogy kicsoda. Egy kágébés múltú, milliárdos megakorrupt oligarcha és maffiózó főpapi ornátusban, letagadott Breguet-vel a karján. (Ma már ilyen történetet nem írna meg az MTI.) „A pátriárka szakálla hosszú, de a keze még hosszabb” – mondaná Heltai Jenő.

Az arcátlanságot az képezte leginkább, hogy a szankció kormányzati megindoklásában a vallásszabadságra hivatkoztak. Mondván, hogy az Magyarország számára „szent és sérthetetlen”. Az érvelés szerint azzal, ha megtiltják, hogy Kirill az Európai Unió területére lépjen, elszakítják a vallási vezetőt a hívektől, ugyanis az EU területén „az ortodox egyháznak több mint húszmillió híve van” (Azbej Tristan államtitkár a HírTV-ben).

Ez utóbbi, hazugságnak is nyugodtan nevezhető torzítás csak cifrázza az arcátlanságot. Olyan ugyanis, hogy „az ortodox egyház”, nincs. Van autokefál román, görög, bolgár stb. ortodox egyház, ezeknek azonban Kirill nem a feje. Vannak a moszkvai patriarkátusnak külországi egyházmegyéi, mint például Magyarországon, de azoknak a lélekszáma összesen is olyan távol van a húszmilliótól, mint Volokalamszk Jeruzsálemtől. Ha eddig kibírták, hogy az egyházfő nem látogatta meg őket, ezután is kibírják.

Azt öröm hallani, hogy az illiberális magyar kormányzatnak szent és sérthetetlen a vallásszabadság (bár ezt az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nyilván másképp érzékeli). Annál is inkább örülhetnénk, mert a vallászabadság Európában nem a kormány által sokat emlegetett keresztény hagyomány része, hanem jellegzetes, a felvilágosodás óta lassanként – kegyetlen visszaesésekkel – általánossá váló liberális érték.

Az EU végül is, ebben az esetben, vállat vont a magyar vétóra – Kirillt úgyse hívná meg magára valamit adó tagállam vagy egyház, és nagy valószínűséggel azok a hívők vagy papjaik sem, akik a háború miatt hagyták el Oroszországot. A vagyona EU-ban tárolt részének a zárolását pedig valahogy túléli majd (anyagilag és, reméljük, spirituálisan). A magyar szégyenek listáján ez csak egy újabb tétel a számos után, nem változtat az összképen.

Kirill pátriárkát egy napon említeni a vallásszabadsággal azonban kimeríti az idiotizmus kategóriáját. Éppenséggel a vallásszabadság ellensége ő. Hogy csak egyet mondjak, az ukrán autokefál egyház létezése tüske a húsában.

Így értekezett január 8-i szentbeszédében (a TASZSZ is hírt adott róla): „A szakadároknak nyomuk sem lesz, mert gonosz, ördögi akaratot teljesítenek, elpusztítják a pravoszláv hitet kijevi földön. Úgy gondolom, hogy nem kell már olyan sokáig várnunk. […] És biztosan tudjuk, hogy amiként a megújítók eltűntek, úgy fognak eltűnni a szakadárok is.”

Fordítok. A „szakadárok” a kijivi székhelyű Ukrajnai Ortodox Egyházat jelenti, aminek autokefáliáját – tehát azt, hogy nem tartozik Moszkva fennhatósága alá – I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka 2018-ban úgynevezett tomosz kiadásával ismerte el. Nekik kell eltűnniük Kirill – és a Kreml – szerint. Vallásszabadság, az.

A megújítók (obnovlenci), más néven az Élő Egyház (talán ismerős a Haggyállógva, Vászka filmből) a magyarországi békepapokhoz hasonló társaság volt, de annál erőszakosabb: a harcosan ateista bolsevikok hatalomátvétele után 1922-ben saját belső puccsot hajtottak végre, de mivel az éppen csak megszilárdult rezsim az akkori moszkvai pátriárkát, Tyihont hamarosan kiengedte a börtönből, háttérbe szorultak, nem volt rájuk szükség.

Sztalin végül a számára váratlan német támadás után úgy döntött, az orosz hazafiság ébren tartásához a hagyományos orosz egyházra célszerű támaszkodnia, nem az izgága kisebbségre, úgyhogy a moszkvai patriarkátus sok templomát újranyitották, az egyházat magát pedig gondosan sztalinizálták, állambiztonsági ellenőrzéssel. A megújítók irányzata 1946-ra elhalt. Ebben lát Kirill üdvtörténeti szükségszerűséget: aki szembefordul a moszkvai fennhatósággal, annak eltűnés a sorsa.

Kirill szavai összhangban vannak azzal, amit Cyril Hovorun ukrán származású emigráns ortodox szerzetes, teológus, aki a Moszkvai Patriarkátusban is magas tisztséget töltött be, így summázott: „Minden háborúban kell lennie fegyvereknek és eszméknek is. Ebben a háborúban a Kreml adja a fegyvereket, és meggyőződésem, hogy az Orosz Ortodox Egyház szolgáltatja az eszméket.”

A történelem felől nézve: az orosz fegyveres birodalmi terjeszkedés elválaszthatatlan a „harmadik Róma” moszkovita pravoszláv küldetéstudatától. Ahogy Putyin 2021. júniusi hírhedt cikke szerint nincs külön ukrán nemzet – hogyan létezhetne külön ukrán egyház?

Mondom, Kirill szentbeszéde idén januárban hangzott el, jóval a hatodik szankciós csomag megszerkesztése után, a vétózó magyarok nem tudhattak róla. De akkor sem rezdültek meg, amikor elhangzott, ahogy sohasem reagáltak Kirill semmilyen agressziót pártoló megnyilvánulására, egyáltalán, semmilyen hírre, ami a főpap valóságos politikai, avagy maffiabeli szerepére vet fényt.

Ugyanez elmondható minden olyan orosz ügyről, ami Orbánék számára nem direkt üzlet. Vagy nem tudnak róla, vagy nem akarnak tudni róla. Az ország szempontjából mindegy, vajon – más szögből nézve – az-e a vakság oka, hogy roppant szakértői seregletükben nincsenek külön e célból fizetett oroszügyi tanácsadók, mert minek, vagy esetleg vannak, csak alkalmatlanok, vagy vannak, de simán orosz ügynökök. Mindegy. Ilyen a magyar kormányzás minősége.

Így eshetett meg, hogy Semjén Zsolt, a kormány egyik legfényesebb elméjű tagja (nagy a konkurencia) és fő vallásügyi felelőse saját bevallása szerint az emberiesség elleni bűnöket bocsánatosnak minősítő Orosz Ortodox Egyházzal, azaz a Moszkvai Patriarkátussal tárgyalt – saját kormányát megkerülve – tizenegy magyarnak vélt hadifogoly Magyarországra hozataláról. (Orosz háborús bűnökről egyébként a magyar miniszterelnök nem tud vagy nem akar tudni.) Semjén szerint ez az említett egyház gesztusa „Magyarország iránt”.

A homályos történetnek befelé semmiféle propagandahaszna nem volt, külpolitikailag pedig csak kára. Ez amatörizmusra vall, az amatörizmus pedig azt igazolja, hogy az egész valóban nem Orbán utasítására történt (szitán átlátó ellenzékiek hajlamosak minden politikai cselekményt Orbán fondorlatos tervének vélni), hanem Semjén magánakciója volt.

Az egyik – magyar – oldalon van egy kormányzat, amelyik semmit sem tud vagy akar tudni az orosz hatalom működéséről, belviszonyairól. A másik – orosz – oldalon van egy hatalom, amelyik régóta mindent pontosan tud a magyar kormányzat működéséről, belviszonyairól. Például azt, hogy van itt egy Semjén nevű balek, akit alkalomadtán meg lehet keresni és fölhasználni az Orosz Ortodox Egyház reménytelenül pocsék imidzsének javítására. Nem kerül sokba, meg lehet reszkírozni. Ha nem sikerül, üsse kő.

Ennyit számítunk, ennyi az erőnk és tekintélyünk akár a hanyatló moszkovita birodalomhoz képest is, tessék megnyugodni.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.