Király Viktor célja egy Grammy-díj

Az énekes és családja is sokszor elmondták már, egyáltalán nem bánkódnak, hogy Viktor kiesett a The Voice első élő showján. A cél ugyanis nem a győzelem volt, hanem az, hogy Amerika megismerje a nevét - írja a 24.hu a Blikk nyomán.

“Ha igazán őszinte akarok lenni magammal, akkor egy kicsit örülök is neki, hogy így alakultak a dolgok, nem szerettem volna ugyanis már tovább versenyezni. Persze hatalmas élmény ezen a színpadon énekelni, a műsorban való szereplés nagy lehetőség, de a versengést annyira nem szeretem” – mondta Viktor, akit kiesése óta ajánlatokkal bombáznak.

A kezdő lökést tehát megkapta. Érkeznek a lehetőségek, ő pedig elárulta, hogy mi a következő cél: “Korábban is mondtam már, én az a fajta ember vagyok, aki mindig mer nagyot álmodni. A cél egy Grammy-díj. De azt is tudom, hogy ehhez rengeteg munka is kell a szerencse és a lehetőség mellett. És azt is tudom, hogy ahhoz, hogy valóban tudjam ütni a vasat, itt kell, maradjak egy ideig, persze ez nem jelenti azt, hogy mostantól otthagyom Magyarországot, hiszen nekem minden ott kezdődött el. Kétlaki életet fogok élni” – mesélte az énekes.

24.hu