A Kill Bill-filmek sztárja a hadsereget okolja fia halála miatt

A Kill Bill-filmek sztárja a hadsereget okolja fia halála miatt
-illusztráció- (Fotó: AP)

A 26 éves fiatalember lőtt sebbe halt bele. Charlotte Carter, az ügyet felügyelő nyomozó kedden azt mondta, hogy a halotti bizonyítványban Madsen halálának okaként az öngyilkosság van megjelölve.

A teljes boncolási jelentés körülbelül négy hónapon belül elérhető lesz a nyilvánosság számára.

Madsen ügyvédje szerdán azt mondta, hogy a színész a körülményekhez képest jól van gyermekei társaságában tölti az idejét, míg felesége Hawaii-on intézkedik.

„Döbbent vagyok, mert a fiam, akivel néhány napja beszéltem, azt mondta, hogy boldog – az utolsó üzenetem tőle az volt, hogy „Szeretlek, apa”

– mondta Madsen a The Timesnak adott nyilatkozatában.

„Nem láttam a depresszió jeleit. Olyan tragikus és szomorú. Csak próbálok értelmet adni mindennek, és megérteni, mi történt”

– folytatta.

Elmondta, hogy Hudson éppen most fejezte be első munkáját az Egyesült Államok hadseregében, ahol őrmesterként dolgozott Hawaii-on, és házassága „szilárd volt”. Hudson és felesége, Carlie közösségimédia-bejegyzései szerint sok időt töltött Afganisztánban.

„Sok olyan kihívással nézett szembe, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük, és családot is akart alapítani. Egyszerűen nem tudom felfogni a történteket”

– tette hozzá a színész.

A 64 éves Madsen elmondta, hogy teljes körű vizsgálatot kért a katonaságtól. Úgy véli, „hogy a tisztek és a rendfokozatúak megszégyenítették” a fiát, ami miatt terápiára volt szüksége, és ez arra késztette, hogy ne kérjen segítséget olyan mentális egészségügyi problémák miatt, amiket addig titokban tartott.

„Megszakadt a szívünk, és eláraszt minket a bánat és a fájdalom Hudson elvesztése miatt”

– nyilatkozta a Madsen család kedden a Metro-nak adott nyilatkozatában. 

Hudsont felesége, édesapja, édesanyja, DeAnna és testvérei, Christian, Calvin, Max és Luke gyászolják.

Los Angeles Times/para