Kiderült, melyik a legideálisabb életkor a házasságra

A Utah-i Egyetemen készült egy tanulmány, amely szerint 28 és 32 éves korunk között ajánlott megházasodnunk.

A tanulmányt az egyetem egyik szociológusa, Nick Wolfinger készítette, és a házasságpárti Institute of Family Studies publikálta. Az eredmény szerint azok az emberek, akik 28 és 32 éves koruk között házasodnak meg, tovább maradnak együtt. A szociológusok korábban úgy vélték, minél tovább vár egy pár a házassággal, annál stabilabb lesz a kapcsolatuk, ennek a mostani tanulmány eredménye ellentmond. Wolfinger 2006 és 2013 közötti adatok alapján dolgozott.

“Az esély a válásra a korral csökken tinédzserkortól a húszas évek végéig, a harmincas évek elejéig. Ezután emelkedni kezd, és 32 éves korunk után az esély arra, hogy elválunk évente 5%-kal növekszik” – áll a tanulmányban.

24.hu