Kiállítás nyílt Liverpoolban John Lennon és Yoko Ono életéről

2018. március 21. - 14:08 | Kultúra

John Lennon és Yoko Ono életét eredeti interjúikon és felvételeiken keresztül bemutató egyedülálló kiállítás nyílik májusban a liverpooli Nemzeti Múzeumban.

Kiállítás nyílt Liverpoolban John Lennon és Yoko Ono életéről
Fotó: Camerano/AP

A Liverpoolból származó John Lennont 1980-ban lőtték le New Yorkban. A Beatles legendás tagja éppen negyven évvel ezelőtt kötött házasságot Yoko Onóval.

A múzeum ingyenesen megtekinthető, Double Fantasy - John & Yoko című kiállítása május 18-án nyílik és 2019 áprilisáig látogatható - közölték kedden a szervezők.

"Boldog és hálás vagyok, hogy Liverpoolban megrendezik a Double Fantasy kiállítást. Ez Lennon szülőhelye és tudom, hogy ő is nagyon boldog lenne" - mondta el Yoko Ono Lennon.

A múzeum szóvivője hangsúlyozta: a tárlattal "két világ legkreatívabb művészeinek találkozását ünneplik, akik művészetükkel, zenében és filmen is kifejezték egymás iránti mély és erős szerelmüket".

Befolyásukat és hírnevüket a békéért és az emberi jogokért folytatott kampányban használták fel világszerte, változásokat idézve elő a művészetben, a zenében és a politikai aktivizmusban is - fűzte hozzá.

A kiállításon eredeti interjúk, idézetek és versek révén kaphatnak képet a látogatók az életükről. Olyan ritka relikviákat is megtekinthet a közönség, mint Lennon kézzel írott dalszövegei, köztük a My Life és a Give Peace a Chance. Yoko Ono 1966-ban Lennonnak ajándékozott Grapefruit című könyvét szintén bemutatják.

A kiállítás anyagát, személyes tárgyakat, zenéket és filmeket Ono személyes gyűjteményéből válogatták, számos olyan darab is szerepel, amelyet korábban soha nem mutattak be nyilvánosan.

"Egészen egyszerű pár voltunk, akik mindig szerették egymást, csak ezt az egyszerű igazságot akartam bemutatni magunkról" - fogalmazott Ono.

Sharon Granville, a Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta: éveken keresztül dolgoztak együtt Yoko Onóval és csapatával a kiállítás anyagának összeállításán, és ahol csak lehetett, a két művész saját szavain keresztül idézték fel életük történetének különböző állomásait.

(MTI)

Címkék: Yoko Ono, John Lennon