A kétgyermekes édesanya félt az oltástól, a covid a legkegyetlenebb módon végzett vele

Nuria Daniela Gomes december elején kapta el a koronavírust. A Mirror magazin szerint mindössze hét nap alatt belehalt a betegségbe. Lányai, a 20 éves Erica és a 17 éves Myra segítség nélkül maradtak.

A kétgyermekes édesanya félt az oltástól, a covid a legkegyetlenebb módon végzett vele
Illusztrációs felvétel (TASR/AP)

A barátok és a család fitt, egészséges, vidám és kedves nőként írják le Nuriát.

Nuria barátja, Mena Tando azt állítja, hogy december 3-án mondta neki az édesanya, hogy pozitív lett a koronavírustesztje, majd megnyugtatta, hogy nincs miért aggódnia. Sajnos azonban nem telt bele sok időbe, hogy Nuriáért mentő érkezett.

„Csak köhögött és fáradt volt, egyébként azt mondta, hogy jól érzi magát” – mondja Nuria egy barátja.  Négy nappal azután, hogy pozitív lett a tesztje, mégis romlani kezdett az állapota. Mena mobilja nem fogadott hívást jelzett, ezért visszahívta Nuriát. Ekkor azonban nem az édesanya vette fel a telefont, hanem lánya, Myra. Ő értesítette Menát, hogy anyukáját kórházba kellett vinni. December 9-én, pénteken hajnali 2 órakor Mena megtudta, hogy Nuria meghalt. „Hatalmas sokk volt ez számomra, hiszen egész héten beszéltem vele telefonon. Erre a szomorú hírre nem voltam felkészülve” – tette hozzá Mena.

Erica, az édesanya nagyobbik lánya felidézi azokat a pillanatokat, amikor édesanyja állapota romlott: „Nem akart egyedül aludni, ezért betettünk egy matracot a szobájába. Hallottuk, hogy légzési nehézségei vannak, de igyekeztünk nem pánikolni, azt mondta, jól érzi magát.” Amit azonban akkor láttak, amikor felkapcsolták a villanyt, megrémisztette őket. „Lilák voltak a kezei és az ajka, a szemei pedig hatalmasra tágultak. Nagyon aggódtunk.” A lányok nem haboztak, azonnal mentőt hívtak. Édesanyjuk azonban elhagyta őket, mielőtt a mentők a kórházba értek volna.

„Annyira imádkoztunk, hogy erős legyen és harcoljon. Ő gondoskodott rólunk, és a kezdetektől csodás anya volt. Ő volt minden, amink volt. Szorgalmas volt, kedves, gondoskodó és tisztességesen nevelt minket. Mindent ő tanított nekünk, amit tudunk. Csak neki köszönhetem azt, hogy most ki vagyok” – beszélt anyjáról Erica.

Nuria lányai még tanulnak, és nem tudják, mihez kezdjenek anyjuk nélkül. Apjuk több ezer kilométerre lakik tőlük. „Fogalmunk sincs, hogyan fogjuk kifizetni a temetést, tényleg elvesztünk” – mondta Myra.  Nuria mindkét barátnője próbál segíteni a lányoknak.

„Próbáltam őt meggyőzni, hogy oltassa be magát, de aggodalmai voltak ezzel kapcsolatosan. Sokat olvasott a közösségi médiában az oltás lehetséges következményeiről, amelyek évek múlva derülhetnek ki. Nagyon hiányzik” – teszi hozzá szomorúan, Mena.

(čas.sk)