Két ember halt meg ismeretlen koronavírus okozta tüdőgyulladásban Kínában

2020. január 17. - 07:07 | Külföld

Két ember halt meg az eddig ismeretlen koronavírus okozta tüdőgyulladásban a kínai Vuhan városában.

Két ember halt meg ismeretlen koronavírus okozta tüdőgyulladásban Kínában
Fotó: AP

Az újfajta vírus eddig 41 embert fertőzött meg, ketten közülük meghaltak, öten válságos, 22-en pedig stabil állapotban vannak. Tizenkét ember gyógyultan távozhatott a kórházból.

Az előzetes vizsgálatok szerint az eddig nem ismert koronavírus egy halpiacon jelenhetett meg először Vuhanban, majd cseppfertőzéssel terjedt tovább. Japánban és Thaiföldön is megjelent már.

A vírus embereket és állatokat is megfertőzhet.

Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok szerint a mostani megbetegedések esetében nem a fentiek valamelyikéről van szó.

A tüdőgyulladással járó járvány komoly aggodalmat váltott ki Kínában és Hongkongban, ahol 2002 és 2003 között a SARS-járvány következtében több mint 700 ember halt meg.

Különös aggodalomra ad okot az, hogy nyolc nap múlva beköszönt Kínában a holdújév, és ilyenkor emberek százmilliói kelnek útra. Az Egészségügyi Világszervezet ellenzi az utazási tilalom bevezetését, mondván, nincs arra utaló jel, hogy a betegség könnyen terjedne az emberek között.

MTI