Kell még valahova teszt? Mutatjuk, milyen szabályok érvényesek az egyes járásokban hétfőtől!

2021. május 17. - 07:57 | Régió

A jelenlegi helyzetben már a Covid-automata regionális besorolása szabja meg az adott járásban érvényes intézkedéseket. Legalábbis többnyire. Mától annak aktualizált változata lépett hatályba. Alább pontokba szedjük, amit tudni kell a mától érvényes szabályokról.

Kell még valahova teszt? Mutatjuk, milyen szabályok érvényesek az egyes járásokban hétfőtől!
Illusztráció - Cséfalvay Á. András
  • Pénteken éjszaka véget ért a veszélyhelyzet, ezzel egyidejűleg pedig az országos kijárási és gyülekezési tilalom is. Ez azt jelenti, hogy már nincsenek este kilenc utáni korlátozások és hat főnél többen is megjelenhetnek egy helyen.
  • Emellett lehetőség nyílik külföldi kirándulásra is (persze ennek feltételei nemcsak rajtunk, de az adott országon is múlik). Hamarosan elkészül egy utazási szemafor, amely alapján kockázatosabb vagy kevésbé kockázatosabb besorolást kapnak az egyes országok. Tudni kell viszont, hogy az utazókra továbbra is érvényes a 14 napos karantén hazaérkezésük után. Szükséges emellett az "e-hranica" nevű nyomtatvány kitöltésére, amelyet a rendőrök ellenőrizhetnek. Mindez alól kivételt képeznek az ingázók és a beoltottak (14 nappal a második Pfizer/Moderna vagy 28 nappal az első AstraZeneca után).
  • Ami a regionális Covid-automatához képest is enyhítés, hogy a bordó járásokban is engedélyezett a vendéglők teraszainak és az edzőtermeknek a nyitva tartása - igaz, mától csupán két járás tartozik a bordó sávba, a Myjavai és a Szobránci (Sobrance).
  • A sárga és narancssárga besorolású járásokban a vendéglők beltereiben is lehet fogyasztani, létszámkorlátozással (6, illetve 4 fő egy asztalnál, több csak akkor, ha egy háztartásban élnek). Sárga járás még egy sincs, narancssárga jelenleg a Szenci, Nyitrai, Galgóci és a Nagytapolcsányi járás.
  • A piros vagy jobb besorolású járásokban kinyithatnak a mozik, a rózsaszínű vagy jobb besorolású járásokban pedig csoportos látogatások szervezhetők múzeumokba, galériákba. Rózsaszínűekben ez 10, narancssárgákban pedig 15 főt jelent (egyébként 15 négyzetméter/fő korlátozás érvényes).
  • A rózsaszínű vagy jobb besorolású járásokban nézők is kilátogathatnak a sportrendezvényekre (pl. focimeccsre), mégpedig az eddigieknél enyhébb feltételekkel: 72 órásnál nem régebbi negatív PCR/LAMP teszt, vagy 24 órásnál nem régebbi antigénteszt.

  • Az egészségügyi intézményekben, kórházakban továbrra is tilos a látogatás, érvényesek azonban kivételek.
  • Azokon a helyeken, ahol továbbra is szükség van tesztre, ez helyettesíthető a Covid-19 leküzdéséről (sms, e-mail arról, hogy az elmőlt 180 napban átestünk rajta), vagy az oltásról szóló igazolással (14 nappal a második Pfizer/Moderna vagy 28 nappal az első AstraZeneca után). De mégis hol kellenek a sportrendezvényeken kívül?
  • A Közegészségügyi Hivatal engedményeket tett a tesztelési kötelezettség terén az edzőtermek és a fürdők esetében. Az edzőtermekbe nem kell negatív koronavírusteszt, és a fürdőkben, akvaparkokban is csak abban az esetben, ha a látogatók a beltéri szolgáltatásokat (pl. wellnessközpont) akarják igénybe venni - létszámkorlátozásaikról lejjebb esik szó. Ebben az esetben 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 24 óránál nem régebbi antigéntesztre van szükség.
  • Tömegrendezvényeket már ezer főig lehet rendezni, a járás besorolásától függően. Ezekre azonban szükség van 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 24 óránál nem régebbi antigéntesztre, a szervezőknek pedig listát kell készíteniük a résztvevőkről (beleértve például a lakodalmakat).
  • Narancsszínű járásokban tömegrendezvényen az ülőhely-kapacitás negyedét lehet kihasználni beltérben (max 500 fő), és felét kültérben (max. 1000 fő). Állóhelyek esetében ez 50/100 főre korlátozódik. Utóbbi léteszámkorlátozás érvényes a lakodalmakra, halotti torokra, keresztelő ünnepségekre.
  • Narancsszínű járásokban a kapacitásuk 30%-át (max. 500 fő) használhatják ki egy szektorban a fürdők, akvaparkok, wellnessközpontok. Konditermek esetében 15 négyzetméterenként egy fő, maximum 20 fő tartózkodhat egyszerre bent.
  • Narancsszínű járásokban csupán beltérben vagy tömegrendezvényeken kell szájmaszkot viselni.
  • Rózsaszínű járásokban (ezekből van a legtöbb) tömegrendezvényeken legfeljebb 25 fő vehet részt beltérben, 50 kültérben, ez érvényes a lagzikra (stb.) is - ugyancsak kell lista a résztvevőkről.
  • Rózsaszínű járásokban 15 négyzetméterenként egy fő, maximálisan tíz fő tartózkodhat egy-egy szektorban a fürdőkben, wellnessközpontokban, akvaparkokban. A konditermekben 25 négyzetméterenként egy, max. 15 fő. Szálláshelyeken egy szobán két fő, többen csak egy háztartásban élők.
  • Rózsaszínű járásokban beltérben reszpirátort kell viselni, kültérben pedig elég a szájmaszk 2 méteres távolságot betartva.
  • Piros járásokban (magyarlakta járások közül csak a Nagyrőcei tartozik ide) továbbra is van kijárási tilalom este kilenc és hajnali öt között.
  • A lakodalmak (stb.) nem engedélyezettek, szertartásokon 15 négyzetméterenként egy, maximálisan 10 fő vehet részt. Tömegrendezvényeken is max. 10 fő lehet - látogatólista kötelező.
  • A konditermekben 25 négyzetméterenként egy, max. 10 fő tartózkodhat egyszerre.
  • Beltérben reszpirátort kell viselni, kültérben pedig elég a szájmaszk 2 méteres távolságot betartva.
  • A fürdők, akvaparkok és wellnessközpontok nem nyithatnak ki.

(parameter)