Kanadával szemétkednek a kínaiak erős felháborodásukban

2018. december 24. - 12:17 | Külföld

Kína hétfőn határozottan elutasította azt a kanadai felszólítást, amelyet az Egyesült Államok is támogat, hogy engedjék szabadon az ázsiai országban korábban őrizetbe vett két kanadai állampolgárt.

Kanadával szemétkednek a kínaiak erős felháborodásukban
Illusztráció

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő pekingi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: Kína erős felháborodással vette tudomásul a kanadai és amerikai nyilatkozatokat, amelyeket határozottan elutasít. Felszólítják az említett országokat, tartsák tiszteletben a kínai igazságügy szuverenitását - tette hozzá.

Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter pénteken szólította fel Pekinget, hogy engedje szabadon Michael Kovrig egykori diplomatát és Michael Spavor üzletembert. December 10-én vették őrizetbe a kínai hatóságok őket, azzal a gyanúval, hogy veszélyeztették az ország nemzetbiztonságát.

Washington ugyancsak arra szólította fel pénteken a pekingi kormányt, hogy engedje szabadon a két kanadait, az Európai Unió és Németország pedig nyugtalanságának adott hangot a történtek miatt.

Számtalan megfigyelő szerint a két őrizetbe vétel eszköz lehet Kína számára, hogy nyomást gyakoroljon Ottawára abban az ügyben, amelyben december elején Vancouverben, amerikai kérésre őrizetbe vették a Huawei kínai távközlési óriásvállalat pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csout.
Menget később hatalmas óvadék ellenében szabadlábra helyezték addig, amíg az Egyesült Államoknak történő, több hónapig tartó, kiadatási folyamat le nem zárul.

Az Egyesült Államok ügyészsége azzal vádolja a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, hogy a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül üzletelt 2009 és 2014 között Iránnal, és így megsértette a Washington, illetve Brüsszel által elrendelt büntetőintézkedéseket. Az Egyesült Államok a menedzser kiadását követeli.

Kínában egy harmadik kanadai állampolgárt is őrizetbe vettek, egy tanárt, akit azonban nem vádolnak a kínai állambiztonság megsértésével, mint két honfitársát, ezért ügye nem feltétlenül függ össze az övékével.

MTI

Címkék: Kína, Kanada, Huawei