Kamaszlányt erőszakolhatott meg a fickó, aki múlt héten 200-zal menekült bedrogozva a zsaruk elől

2022. június 20. - 10:59 | Régió

A Joj TV számolt be róla, hogy a 33 éves férfit, aki a múlt héten 200 km/órás sebességgel menekült a Losonci járásban a rendőrök elől, majd kiderült róla, hogy drog hatása alatt vezetett, most azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolt egy 16 éves lányt.

A Joj TV információi szerint a lány ismerte a férfit, aki elcsalta őt magához valami hazugsággal, és ott megerőszakolta. Az ügy érzékenységére való tekintettel Petra Kováčiková besztercebányai kerületi rendőrszóvivő nem árult el további részleteket.

Nemi erőszakkal és személyi szabadság korlátozásával gyanúsítják, a megbízott vizsgálótiszt javaslatot tett az előzetes letartóztatására.

A tévé úgy tudja, a gyanúsított Ján nem tett vallomást sem a vizsgálótiszt előtt, sem a bíróságon, ahol azt kérte ügyvédjén keresztül, hogy szabadlábon védekezhessen. A bíró viszont ennek nem adott helyt és vizsgálati fogságba küldte. A döntés nem jogerős, a férfi ugyanis panaszt nyújtott be. Míg a kerületi bíróság határoz az ügyben, Ján marad a dutyiban.

A Joj TV korábban arról is beszámolt, amikor a férfi mintegy 50 kilométeren keresztül nagy sebességgel menekült a rendőrök elől. Végül Ajnácskő közelében defektet kapott és sikerült elfogni. Akkor egy teszttel drogot találtak a vizeletében.

(Joj TV)