Kaliňákkal az élen indul a média elleni háborúba a Smer

2019. április 15. - 11:58 | Belföld

Nem marad munka nélkül a volt belügyminiszter. Robert Fico március végén jelentette be újságírók előtt, hogy keresetekkel és büntető feljelentésekkel kívánnak harcolni a személyiség védelme címén a médiában megjelent információk ellen, ez ügyben pedig egy "erős jogászcsapatot" is felállítottak.

Kaliňákkal az élen indul a média elleni háborúba a Smer
Robert Kaliňák (Archív felvétel)

A SME úgy értesült, hogy ennek a jogászcsapatnak lehet az egyik kulcsfigurája Robert Kaliňák, aki egy éve, a Kuciak-gyilkosság után távozott a belügyminiszteri székből, tavaly év végén pedig parlamenti képviselői mandátumáról is lemondott, így már csak a Smeren belül tölt be alelnöki tisztséget.

A lap érdeklődött arról, hogy Kaliňák lesz-e ennek a bizonyos csapatnak a vezetője, ő azonban kitérő választ adott, azt viszont megerősítette, hogy az általa a Smernek nyújtandó jogi segítség a médiát is érinti. "Ott, ahol sérült a Smer érdeke, igyekszünk azt helyreállítani" - szögezte le, hozzátéve, hogy a pártról közzétett számos cikk hazugságon alapultak, vagy félrevezetőek voltak.

Mielőtt Kaliňák belépett a politikába, ügyvédként tevékenykedett, területe azonban a kereskedelmi jog volt, médiajoggal nem foglalkozott. Erre viszont nem tekint hátrányként, mint mondta.

"Egész jó gyakorlati tapasztalatokat szereztem a médiával, mindig is kommunikatív voltam az újságírókkal" - húzta alá.

2011 novemberéből ezt támasztja alá a Pravda újságírójával, Vanda Vavrovával való kapcsolata is, akit telefonon is figyelmeztetett arra, hogy azzal a fülessel kellene foglalkoznia, amit adott neki. Erre akkoriban az újságírók lehallgatási botránya során derült fény.

Miután távozott a politikai elitből, Kaliňák ügyvédi irodát alapított Kallan legal néven, melynek székhelye ugyanazon a pozsonyi Súmračná utcában van, ahol a Smeré. Az ügyvédi kamara szerint május 1-jével újítja meg ügyvédi licencét.

Úgy látja, hogy több ügyben nem is kell majd a keresetig elmenni, mivel a felek megegyeznek majd egymás között, ugyanakkor az, hogy a médiajogból hogyan vizsgázik szerinte majd úgy derül ki, hogy "mennyiszer nyernek önök és mennyiszer mi".

(SME)