Kaliňák szerint Szlovákiának nincs köze a vietnámi emberrabláshoz

2019. augusztus 16. - 16:45 | Belföld

Robert Kaliňák, a Smeru-SD alelnöke, volt belügyminiszter továbbra is kitart amellett, hogy a szlovák rendőrök ártatlanok a vietnámi állampolgár elrablásának ügyében.

Kaliňák szerint Szlovákiának nincs köze a vietnámi emberrabláshoz
Fotó: TASR

Ezt a TASR hírügynökségnek is megerősítette, miután pénteken kihallgatta a belügyminisztérium belső ellenőrző osztálya.

Azt mondta, megismételte korábbi vallomását, és hozzátette, a szlovák félnek semmi köze az emberrabláshoz. Most is elmondta, nem zárja ki, hogy „Vietnám visszaélt a vendégszeretetünkkel”.

Trinh Xuan Thanh vietnámi vállalkozót és az ottani kommunista párt egyik tisztségviselőjét 2017 júliusában hurcolhatták Berlinből Vietnámba. Az illető politikai menedékjogért folyamodott Németországban, és a német hatóságok védelme alatt állt. A német hatóságok jelenleg azt vizsgálják, megsértette-e Vietnám a nemzetközi jogot. Az emberrablás szlovák szálával is foglalkoznak, valamint azt is vizsgálják, használták-e a szlovák kormánygépet.


TASR