Kábítószerterjesztő hálózatot számoltak fel a rendőrök Magyarországon

Kábítószerterjesztő hálózatot számoltak fel a rendőrök Szegeden, a férfiak elsősorban amfetamint árusítottak csaknem egy éven át - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Szabó Szilvia elmondta, a megalapozott gyanú szerint a 40, 41 és 50 éves férfiak társaikkal együtt 2019 végétől egészen elfogásukig kiterjedt fogyasztói kört szolgátak ki a dél-alföldi városban, részükre elsősorban amfetamint tartalmazó kábítószereket értékesítettek.

A kábítószert maguk vásárolták, majd adagolták, csomagolták, tárolták és továbbértékesítették fogyasztóiknak, legutoljára csütörtökön, amikor a nyomozók egyszerre tartottak kutatást több szegedi, egy békéscsabai és egy mezőberényi ingatlanban - közölte a százados.

A rendőrök több kilogramm kábítószert - marihuánát, amfetamint, a kábítószer adagolásához, méréséhez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. Emellett a vagyonvisszaszerzés érdekében a gyanúsítottaktól több személygépjárművet, karórát és készpénzt is lefoglaltak több millió forint értékben - tudatta a szóvivő.

A három férfit ellen bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás őrizetbevételük mellett, a rendőrség kezdeményezte letartoztatásukat.


(MTI)