Jövőre 10%-kal emelkedhetnek az állami alkalmazottak fizetései

2018. szeptember 12. - 14:15 | Belföld

Jövőre átlagosan tíz százalékkal emelkedhet az állami alkalmazottak bére. A fizetési táblázatok kategóriáiból is kevesebb lesz. Ez a közérdekű munkavégzés bérezéséről szóló törvényjavaslatból derül ki, amelyet a második olvasatba továbbítottak a képviselők. A törvénynek január 1-jén kellene érvénybe lépnie.

„A fizetési tarifák minden közérdekű munkát végző alkalmazott számára emelkedni fognak, akit a fizetési tarifák javasolt skálája szerint fizetnek. Ugyanakkor az alkalmazottak ezen csoportjára pozitív hatással lesz az alkalmazottak beszámított gyakorlatának az emelése is, amely túllépi az eddigi jogi szabályozás keretét – azaz a 32-ről 40 évre emelkedik az alkalmazottak beszámított gyakorlata” – írják a javaslatban.

A törvény elfogadásával egyes táblázatokat összevonnak. Az egészségügyben dolgozók, valamint azok, akiket alaptáblázat vagy a speciális táblázat szerint fizetnek, egy egységes táblázatba kerülnek.

A fizetési osztályok száma is csökkenni fog, mégpedig a jelenlegi 14-ről 11-re. Az első hat fizetési osztályt három osztályba vonják össze, miközben figyelembe veszik az egyes fizetési osztályok kapcsán meghatározott végzettséget is.

Az új alaptáblázat nem vonatkozik a pedagógiai és szakalkalmazottakra, sem a főiskolai vagy egyetemi tanárokra, ahogy a tudományos alkalmazottakra sem. Ezekkel a csoportokkal kapcsolatban az Iskolaügyi Minisztérium a meglévő két fizetési táblázatot hagyta meg. Az egyik a pedagógiai és szakalkalmazottak fizetéseire fog vonatkozni, a másik pedig egy különálló fizetési tarifa szerint fogja szabályozni a főiskolai vagy egyetemi tanárok, illetve a tudományos munkatársak fizetését.

A legfontosabb változtatás, hogy minden fizetési tarifa a minimálbér felett lesz, és hogy minden közérdekű munkát végző alkalmazott fizetése emelkedni fog. Átlagosan 10 százalékos emelkedésről van szó, ez pedig körülbelül 229 000 alkalmazottat érint. Nemcsak az állami hivatalnokok, de például a szociális otthonok alkalmazottai is magasabb fizetést fognak kapni.


(TASR)