Ján Ďurica a prágai Duklában folytatja

2018. szeptember 5. - 21:57 | Sport

A 36 éves dunaszerdahelyi származású védő legutóbbb a török Trabzonsport erősítette, melyben a legutóbbi szezonban 18 mérkőzésen lépett pályára.

Ján Ďurica a prágai Duklában folytatja
Ďurica utolsó válogatott meccsén, tavaly novemberben (Fotó: SITA)

Ján Ďurica szabadon igazolható játékosként érkezett a prágai Duklához, amellyel szerdán a jelenleg zajló szezon végéig írt alá szerződést.

A Dukla Praha a cseh bajnokság utolsó helyén tanyázik, hét forduló alatt egyetlen pontot sem szerzett, ám Ďurica a klub weboldalának nyilatkozva bizakodva tekintett a szezonra.

"Az elmúlt két évemet Törökországban töltöttem, a szerződésem lejárta után viszont még szerettem volna focizni. A Dukla tulajdonosa érdeklődött irántam, én pedig örülök, hogy jöhettem. Tudom, hogy a Dukla nincs jó helyzetben, de jöttem segíteni a csapatnak" - fogalmazott.

Ďurica egykor a DAC-ban kezdte pályafutását, majd játszott a ligetfalui Artmediában, a moszkvai Saturnban, illetve a Lokomotivban is. Féléves kölcsönjátékon szerepelt a németországi Hannover gárdájában is.

A szlovák válogatottal szerepelt a 2010-es dél afrikai világbajnokságon és a 2016-os francia EB-n is. 91 válogatott meccsén 4 gólt szerzett. Válogatott karrierjét tavaly novemberben fejezte be a norvégok elleni felkészülési meccsel.

(TASR)