Ismét gyereke született Boris Kollárnak – ő már a 11. a családban a tizedik édesanyától

Május elején tizenegyszeres apa lett a parlament elnöke, Boris Kollár.

Ismét gyereke született Boris Kollárnak – ő már a 11. a családban a tizedik édesanyától
Fotó: TASR/Facebook - Nový čas

A Plus jeden deň információi szerint a lévai Miriam május elején adott életet Kollár 11. gyermekének.

„Annyit mondhatok ezzel kapcsolatban, hogy jó a viszonyunk. Elsősorban a fiunk miatt vagyunk kapcsolatban, nem vagyunk együtt. Nagyon jó a kommunikációnk, korrekt a kapcsolatunk” – nyilatkozta az újdonsült édesanya a lapnak, aki egyúttal azt is bevallotta, hogy az új jövevényt nem tervezték, de mindketten nagyon örültek az érkezésének.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a kicsi egészséges, számomra ez a legfontosabb. Sajnos, mivel közéleti személyiség, várható volt, hogy kiderül, bár nem vagyok ettől elragadtatva” – tette hozzá Miriam, és egyúttal azt is elismerte, hogy a Sme rodina elnöke anyagilag is támogatta őt az utóbbi időben egy 100 ezer eurót érő luxuskocsival.

„Az autóhoz természetesen hozzásegített. Szükségünk volt rá, mert nekem kisebb autóm van, és mivel van még két gyerekem, ezért szükségünk volt erre az autóra” – nyilatkozta a Pluskának.

A kis Markus már a tizenegyedik utódja Boris Kollárnak. A gyerekek tíz különböző édesanyától születtek, csupán Andrea Heringhovával van két csemetéje. A korábbi partnerei közt van Petra Krištúfková, aki vasárnap lemondani kényszerült a neki létrehozott családügyi kormánybiztos pozíciójáról, mivel olyan fényképek kerültek elő róla, amelyek bizonyítják, hogy Marian Kočner, a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásával vádolt nagyvállalkozó adriai jachtján nyaralt. Időközben Miroslav Beblavý, a Spolu volt elnöke azt is megszellőztette, hogy Krištúfková lopta a szakdolgozatát.


(pluska/para)