Horrorisztikus élményeiről számolt be az egyik turista, akit megtámadtak Etiópiában

2016. november 14. - 12:57 | Belföld

Rosszkor voltak rossz helyen. Hat szlovákiai és négy cseh turista Etiópiában kirándult, mikor borzalmas gyilkosságnak voltak a szemtanúi

A turistákat egy csapat fegyveres útonálló támadta meg, akik minden értéküket odaadták nekik, ám így sem tudták megakadályozni, hogy meggyilkolják az egyik helyi sofőrt. A borzalmas történtek után a turisták azonnal hazautaztak.

A Bubo utazási iroda már évek óta szervez ismertető kirándulásokat Etiópiába. Ľuboš Fellner, az utazási iroda igazgatójának elmondása szerint eddig még csak hasonló sem történt velük, a mostani esetet pedig szerencsétlen véletlennek nevezte.

A hazatért turisták közül egy nő elmesélte sokkoló élményeiket.

„A kulturális észak után dél felé tartottunk, ahol bennszülött törzseket látogattunk volna meg. Az úton azonban fegyveres rablók támadtak meg minket, akik főleg a pénzünket akarták”

– mesélte az egyik nő, aki mindent a saját szemével látott. Tőle a személyes dolgait és az útlevelét, míg a kísérőktől minden pénzüket elvették.

A turisták két autóval utaztak: az elsőben két szlovákiai nő, a sofőr, Masfen és az utazási iroda helyi főnöke utazott, aki megpróbált szót érteni a támadókkal. Az egyik támadó egy követ dobott az autó felé, megsebesítve az egyik nőt. Masfen ekkor kilépett az autóból, az egyik útonálló pedig hasba lőtte.

Mikor a támadók elmenekültek a helyszínről, a sérült nő, aki hivatásos orvos volt, megpróbált segíteni Masfenen. A sérült sofőrt egy közeli faluba szállították, életét azonban már nem tudták megmenteni.

A történtek után a turisták azonnal úgy döntöttek, hogy hazatérnek. Az orvosnő helyettesítő iratokat kapott a helyi nagykövetségtől, másnap este pedig már haza is repülhettek.

Ľuboš Fellner elmondása szerint a hely, ahol a szerencsétlenség történt, nagyon messze van a veszélyes zónáktól.

„Ma egy olasz és egy német csoport is van azon a helyen, ahol a gyilkosság történt”

– tette hozzá Fellner, aki hozzátette, pénzügyileg is támogatni szeretnék a sofőr családját.

Cas.sk/para