Hoppá! Rajtakapták a rendőrtisztet, ahogy a kocsijában szexel egy nővel (VIDEÓ)

Különös eseményeket észlelt egy wisconsini barkácsbolt parkolójában egy Marcel Scott nevű férfi - írja a 24.hu.

Szeptember 16-án délután Scott arra lett figyelmes, hogy valami történik egy jelöletlen rendőrautóban. Amikor közelebb ment, meglátta, hogy egy rendőrtiszt és egy nő épp szexel a kocsiban. A szemtanú állítása szerint először azt hitte, hallucinál, amikor meglátta az égnek meredő lábakat.

Azonnal elővette a telefonját, és rögzíteni kezdte a történteket, sőt: jelezte is az autóban tartózkodóknak, hogy videót készít.

A rendőr a kocsiból próbálta elzavarni: kezével intett Scottnak, hogy távozzék, de neki esze ágában sem volt megszakítani a felvételt. Mint utóbb elmondta, azt szerette volna ezzel bizonyítani, hogy senki sem állhat a törvények felett.

Egy évvel ezelőtt ugyanis Madisonban lelőtték Scott 11 éves lányát, és miközben az utcákon gyilkosságok történnek, a nyomozók előtt halomban állnak a megoldatlan bűnügyek, a rendőrök láthatóan maguk is áthágják a törvényeket. A madisoni rendőrség időközben felfüggesztette a videón látható tisztet.

(Via24.hu)