Hiába panaszkodott a Red Bull, a FIA a Mercedes pártjára állt

2020. július 4. - 10:22 | Sport

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elutasította a Forma-1-es Red Bull istálló óvását, így a világbajnoki címvédő Mercedes csapat versenyautóiban használt új fejlesztésű kormányművet hivatalosan is szabályosnak minősítette.

Hiába panaszkodott a Red Bull, a FIA a Mercedes pártjára állt
Fotó: TASR/AP - illusztráció

A Red Bull korábban még csak állásfoglalást várt az FIA-tól, ám pénteken, a szezonnyitó Osztrák Nagydíj második szabadedzését követően már hivatalosan is panasszal élt. Az FIA már azt megelőzően jelezte: jövőre tilos lesz használni az angol Dual Axis Steering elnevezésből eredően DAS-nak rövidített rendszert, miközben a 2021-re tervezett szabálymódosítások bevezetését egy évvel elhalasztották, azaz a következő esztendőben még az idei versenyautókat használják majd a Forma-1-ben.

A Mercedes a februári teszteken már alkalmazta a DAS-t, de versenykörülmények között most van először lehetősége kipróbálni. A DAS lényege, hogy a versenyzők menet közben a kormány előre és hátra mozgatásával állítani tudják az első kerekek dőlésszögét.

A német istálló sorozatban hetedik konstruktőri világbajnoki címéért száll harcba, brit versenyzője, Lewis Hamilton pedig hetedik egyéni trófeáját nyeri, ha megvédi címét. A Red Bull tavaly harmadik volt a csapatok versenyében, a szakértők többsége szerint azonban idén a Mercedes egyetlen kihívója lesz.

Az Osztrák Nagydíj első és második szabadedzésén Hamilton futotta a leggyorsabb kört.

(MTI)