A hét végén dönthetnek a közös indulásról a parlamenten kívüli magyar pártok

2019. november 18. - 16:11 | Belföld

Az MKP és a Magyar Fórum parlamenten kívüli pártok, valamint az Összefogás mozgalom várhatóan e hét végén döntenek a közös jelöltlistáról és a közös indulásról.

A hét végén dönthetnek a közös indulásról a parlamenten kívüli magyar pártok
Fotó: Facebook

A TASR információi szerint lehetséges listavezetőként Bárdos Gyulát, az MKP elnökségi tagját emlegetik.

Bárdos nem kommentálta ezt az információt. Králik Róbert, az MKP sajtótitkára elmondta: szombaton ül össze az MKP elnöksége és az Országos Tanács. A hétvégi tárgyalások után már egyértelmű lesz, hogy az MKP a Magyar Fórummal és az Összefogással közösen indul-e a választásokon, és ha igen, hogyan osztják majd el egymás között a listás helyeket. Hangsúlyozta, hogy meg kell várni azt is, hogyan dönt a többi párt.

Králik arról is beszélt, hogy a Híd számára két listás hely volt fenntartva, de hogy konkrétan kiknek, azt nem tudja. Arról sincs információja, hogy jelenleg folynak-e még tárgyalások a koalíciós párttal az Összefogás részéről.

Simon Zsolt, az Magyar Fórum elnöke feltételezi, hogy a jövő hét elejére mindegyik párt lezárja a tárgyalásokat. Ekkor mutathatják be a közös listát is.

Magdeme Klára, a Híd szóvivője a magyar pártok tárgyalásaival kapcsolatban kijelentette:

az MKP a csaknem tíz évig tartó torzsalkodás után veszni hagyta a történelmi lehetőséget arra, hogy egyesítsék az erőiket, és közös listát állítsanak. „Ugyanúgy viselkedett, mint a megyei és az önkormányzati választások előtt” – hangsúlyozta a szóvivő.

Az MKDSZ-en kívül a Híd további, nemzeti kisebbségeket képviselő formációkkal és személyiségekkel is tárgyal. „A jelöltlistát az Országos Tanács ülése után mutatjuk be, melyre november 23-án kerül sor” – helyezte kilátásba Magdeme.

A magyar pártok nyár óta tárgyaltak a lehetséges együttműködésről. Végül csak az MKP, az Magyar Fórum és az Összefogás képviselői egyeztek meg. A megállapodás szerint utóbbi felveszi a Magyar Közösségi Összefogás – Maďarská komunitná spolupatričnosť nevet, és megteremti a közös indulás jogi feltételeit. A Híd, amelynek eddig csak a parlamenten kívüli MKDSZ-szel sikerült megegyeznie az együttműködésről, lezártnak tekinti a tárgyalásokat az említett három magyar párttal.

(TASR)