Harminc perc alatt képes kimutatni a rákot egy új technológia

2018. május 16. - 18:27 | Tech

Mindössze harminc perc alatt képes kimutatni vér- vagy vizeletmintából a rák biomarkereit egy új technológia, amelyet tajvani kutatók fejlesztettek ki.

A tajvani Csung Cseng Egyetemen dolgozó Csen Csunping szerint a rákos emberek szervezetében vannak bizonyos speciális fehérjék, ezek az úgynevezett tumormarkerek.

Ezeket a biológiai jelzőanyagokat azonban általában csak akkor lehet észlelni, amikor már nagy koncentrátumban fordulnak elő a rákos megbetegedés középső, vagy későbbi stádiumában.

Az új technológia azonban korai stádiumban, és a szokásos kórházi rákszűréssel ellentétben, amely során legalább egy napig vizsgálják a különböző testfolyadékokat, mindössze fél óra alatt képes kimutatni a tumormarkereket a pácienstől vett öt mikroliternyi vér- vagy vizeletmintából.

A kutató szerint az öt év alatt kifejlesztett chipet egy orvosi kézi műszerbe ültetve fogják használni. A tajvani szakemberek jelenleg egy orosz kutatócsoporttal dolgoznak együtt egy, az Alzheimer-kór kimutatására alkalmas hasonló technológia kifejlesztésén.

A Biomicrofluidics című nemzetközi tudományos folyóiratban ismertetett chip 36 volton működik.

MTI/para

Címkék: rák, technológia