Hajdú Péter és dunaszerdahelyi származású barátnője - itt az első közös fotójuk

A magazinban lévő cikkből az is kiderül, hogy Annának saját vállalkozása is, van, aminek kiépítésében családja is segített, emellett igazán keresett modellként tartják őt számon.

"Szlovákiában és külföldön is sokat dolgoztam, szép számmal akadnak felkérések, de már csak Magyarországon szeretnék modell munkát, nem akarok hosszú hónapokra más országba utazni. Nemet mondtam a Playboy magazin felkérésére is. Részt vettem már ízléses és diszkrét fehérneműs fotózáson, de a kihívó fotók nem férnek bele. Nem szeretnék nyuszilánynak látszani, nekem azok a fotók túlságosan intimek…"

Hajdú elárulta, hogy Annában először a szépsége tetszett meg, de elárulta, neki a külső kevés ahhoz, hogy tartós kapcsolata legyen valakivel. Elmondta azt is, hogy megismerkedésük kissé nehézkésen ment, még titkolni akarták volna egy ideig azt, hogy együtt vannak. A Story cikkéből az is kiderült, hogy mindketten hosszú távra terveznek.

Fotó: Story

viaNők Lapja Café