Gyurta Dániel otthagyta az edzőjét

2016. október 24. - 10:37 | Sport

Meglepte Széles Sándort, hogy Gyurta Dániel 17 év után úgy döntött, más szakemberrel folytatja a munkát.

Az M4 Sportnak nyilatkozó edző elismerte, hogy szakmailag eltávolodtak egymástól a Londonban olimpiai bajnoki címet nyert Gyurta Dániellel, mégis meglepte, hogy az úszó otthagyta.

Széles arról is beszélt: nem érti azokat a sajtóban Gyurta Dánieltől megjelent mondatokat, miszerint ő a megromlott egészségi állapota miatt nem tudta ellátni feladatait, hiszen a januárban indult felkészülés minden edzésén – már gyógyultan – részt vett, kivéve egy amerikai edzőtábort, amelyről közös megegyezéssel maradt távol.

Gyurta Dániel a múlt héten jelentette be, hogy a jövőben Nagy Józseffel készül majd, s hozzátette, akkor is így döntött volna, ha Rióban megvédi címét.

Volt edzője szerint ezek "morális dolgokat" vetnek fel. Hozzátette: érezte, hogy Gyurta mellett "rossz súgók" is vannak, ugyanakkor emberileg minden rendben volt közöttük. Hozzátette, még közvetlenül a riói indulás előtt is kikérte tanácsát tanítványa, aki címvédőként csak a 17. lett 200 méter mellen.

Széles Sándor elmondta, "az élet megy tovább", az UTE-nél most többek között Kapás Boglárkával és Gyurta Gergellyel dolgozhatnak, a műhelyben pedig további 80 fiatal úszó között próbálják megtalálni a jövő kiválóságait.

(MTI)

Címkék: Gyurta Dániel