Gálvölgyi Jánost hazaengedték a kórházból

A színművész közel két hete került be a kórházba súlyos veseproblémák miatt.

Állapota akár végzetes is lehetett volna, de felesége idejében észrevette az intő jeleket, így megkapta a megfelelő ellátást. Gálvölgyi János veseleállása miatt lánya esküvőjén sem tudott részt venni a múlt hétvégén, de most már egyre jobban van.

Tegnap még egy magazin hasábjain üzent az érte aggódóknak, hogy egyre jobbak a leletei és jól érzi magát, ma pedig már a kórházat is elhagyhatta, sőt előfordulhat az is, hogy a hétvégén már színpadra áll.

"Igen, hazaengedték Jánost. Még kicsit gyenge, sokat kell pihennie, és nincs vége a dolognak. De jobban van, lehet, hogy már a hétvégén tud játszani"

– mondta el a Borsnak a színész felesége, Judit.


24.hu