Fogkefe öt hónapra, egész nap a cellában – mutatjuk, milyen körülmények között tölti elkövetkező éveit Rusko és Kočner

2021. január 14. - 09:38 | Belföld

Kedden a Legfelsőbb Bíróság is bűnösnek találta Pavol Ruskót és Marian Kočnert a Markíza-váltók ügyében, 19 éves börtönbüntetésüket pedig a legszigorúbban őrzött fegyházban kell letölteniük. A DenníkN utánajárt, milyen körülmények várnak a két elítéltre a börtön falai mögött.

Fogkefe öt hónapra, egész nap a cellában – mutatjuk, milyen körülmények között tölti elkövetkező éveit Rusko és Kočner
Fotó: TASR

Nem túl derűsek a kilátások Kočner és Rusko számára. Egy 3,5 négyzetméteres cellában helyezik majd el őket, amelyben csupán egy ágy van párnával, takaróval és ágyneművel, továbbá egy szék, egy asztal, egy rádió, egy lámpa, valamint egy bezárható szekrény képezi a berendezések sorát.

Fogkefecserét öt hónap után igényelhetnek, a fogkrémet viszont legalább két hónapra be kell osztaniuk. Ha nem fognak dolgozni, hetente kétszer zuhanyozhatnak.

Monika Kacvinská, a Büntetés-végrehajtási Testület (ZVJS) szóvivőjének tájékoztatása szerint a legszigorúbban őrzött börtönök cellái biztonsági ajtókkal, jelzőberendezéssel, elválasztott higiéniai berendezéssel, mosdóval és ivóvízzel, valamint adott esetben zuhanyzóval vannak ellátva.

Még nem tudni, hová helyezik el őket

Arról még nem határoztak, hogy melyik börtönben kell letölteniük büntetésüket, amiről már nem a bíróság, hanem a ZVJS dönt.

Legnagyobb valószínűség szerint a leopoldovi, az ilavai vagy a rózsahegyi fegyház lesz a két elítélt „lakhelye“ az elkövetkező években, de amíg a döntés megszületik, addig hetek, vagy akár egy hónap is eltelhet.

A DenníkN információi szerint az ítélethirdetést követően Kočnert és Ruskót visszaszállították a pozsonyi Igazságügyi Palotába. Saját ruhájukat már le kellett cserélniük börtönöltözékre, csak az alsóneműjük, valamint esetlegesen a sportöltözékük lehet saját. Rusko a decemberi tárgyalás előtt azt állította, hogy kocogni volt, amikor leöntötték őt valamilyen maró anyaggal. A futásról most egy időre le kell mondania a rács mögött, ugyanis csak egy órára mehet majd ki a szabad ég alá – azt is az intézményen belül.

Az elkövetkező időben a két elítélt pszichológiai vizsgálaton esik át, amely alapján megállapítják, milyen program szerint járnak el velük kapcsolatban. Ez nagyban befolyásolja azt is, hogy melyik börtönbe helyezik el őket.

Nem túl valószínű, de előfordulhat az is, hogy Pozsonyban maradnak, mert más bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítják őket, és hogy egyszerűbbé tegyék a szállításukat a tárgyalásokra, az egyes bíróságok kérvényezhetik, hogy maradjanak az Igazságügyi Palotában.

Szigorú feltételek a börtönben

A ZVJS továbbá három csoport szerint különíti el a rabokat. A legszigorúbb feltételek mellett elhelyezett raboknak például még azt sem engedélyezik, hogy családjukról készült fotót vagy plakátot ragasszanak fel a cella falára.

A maximális őrzési fokozat azt jelent, hogy az elítéltek mindig a cellájukban vannak, és nem dolgozhatnak az intézményen kívüli munkahelyen.

A legszigorúbb csoportba tartozó rabok pedig még a börtönön belül kialakított munkahelyen sem dolgozhatnak – erre csakis a cellájukban van lehetőségük, például cipőt varrni. A helyiséget csakis őrök kíséretében hagyhatják el.

A legszigorúbban őrzött fegyházakban havonta csupán egyszer fogadhatnak látogatókat a rabok, akkor is legfeljebb két órára.

Ez nem érvényes a járványhelyzet ideje alatt, amikoris mindenféle látogatás tilos. Az elítéltek csak videohívás által léphetnek kapcsolatba hozzátartozóikkal. Mivel Kočner és Rusko más ügyben is érdekelt, az ítélethirdetésig lehetőségük lesz az ügyvédeikkel találkozni.

A raboknak havonta legalább két 20 perces telefonhívásra van joguk, a börtön által meghatározott időben.

Nem használhatják a saját mobiljukat, csakis az intézmény készülékeit. Előtte még ki kell választaniuk legfeljebb öt közeli személyt, akikkel tartani akarják a kapcsolatot telefonon.

Levelet viszont korlátlanul küldhetnek, ha van rá pénzük. Ha nincs pénzük, az intézmény havonta két levél elküldését engedélyezi számukra. Háromhavonta kérvényezhetnek csomagot, ami a saját dolgaikat tartalmazza, például könyveket, fotókat, újságokat. Ennek a csomagnak a súlya viszont nem haladhatja meg a két kilogrammot.

Az elítéltek börtönüzletet is látogathatnak, a havi vásárlás összege viszont nem haladhatja meg a létminimum háromszorosát, ami kb. 640 euró. A börtönökben általában fél hatkor van ébresztő, és naponta háromszor van étkezés.

Ilyen körülmények között kell élnie Ruskónak és Kočnernek legalább addig, amíg le nem töltik büntetésük felét. Ezt követően kérvényezhetik az áthelyezésüket, ennek jóváhagyásáról viszont a bíróság dönt. Rusko és Kočner leghamarabb 2033-ban indítványozhatja a szabadlábra helyezését.


(DenníkN)