


A szöuli Lotte World Tower 123 emeletes.

Az eladásra kínált lakások 90 százaléka már elkelt.

Bőven túlszárnyalhatja a készülő Eurovea Towert.

A tűz keletkezésének okairól egyelőre nem tudni semmit.

A teljes magassága eléri majd a 168 métert.
Egy épület akkor számít felhőkarcolónak, ha magassága eléri a 150 métert.
Mintegy 160 embert sikerült biztonságban kimenekíteni az épületből.
A 390 méter magas felhőkarcoló külső falának egy részét engedik megmászni.
A felvételeken rengeteg embert lehet látni, ahogyan szaladnak kifelé a toronyházból.
Annak ellenére küldték fel őket, hogy a meteorológusok figyelmeztettek a viharra.
A 30 Hudson Yards nevű felhűkarcoló 100. emeletén, 345 méteres magasságban vár látogatókat
A toronyépületek miatt felerősödhet a szél az utcákon, ami már egy járókelőt is elsodort.
A spirálalakú tornyot 2,5 milliárd sékelből húzzák fel hat-hét év alatt.
Megnéztük a Felhőkarcoló című filmet.
Elkészült a harmadik új felhőkarcoló.
Az 55 éves Robert jól ismert a gravitáció határait feszegető, veszélyes szenvedélyéről.
A Duna belváros felőli, bal partján épülhet fel Szlovákia első felhőkarcolója.
A világ legmagasabb felhőkarcolóját tervezik felépíteni a 2020-as dubaji világkiállításra.
Az épület több szintje hamarosan lángokban állt.
A munkás levette védősisakját, és biztonsági hevedereket sem viselt.
Már kérvényezték az építkezési engedélyt. Ha megkapják neki is fognak a gigaberuházásnak.
Leégett a világ legnagyobb faháza, amely inkább palotának volt mondható. Építtetője, egy volt bűnöző fafelhőkarcolóját a világ nyolcadik csodájaként emlegette...