Felfüggesztett börtönre ítéltek plágium miatt egy szlovén írót

2020. január 10. - 11:10 | Kultúra

A szlovén bíróság egy év három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Boris Kobal szlovén írót és színészt, mert lefordított egy olasz komédiát szlovénra, és azt sajátjaként adta el a színháznak. Az ügy Szlovénia egyik legnagyobb kulturális botránya volt tavaly.

Felfüggesztett börtönre ítéltek plágium miatt egy szlovén írót
Fotó: NewsBeezer

A színház büntetőjogi eljárást indított Kobal ellen, miután kiderült, hogy az író Profik című komédiája másolat, az intézmény továbbá visszakövetelte a színdarab után kifizetett 13 ezer eurót is, amelyet Kobal egy eredeti, új darab megírására hirdetett pályázaton nyert el.

Az esetet egy névtelen bejelentés alapján vizsgálták ki tavaly, és mint kiderült, a mű Aldo Nicolaj 20. századi olasz drámaíró La Prova Generale című komédiájának szó szerinti fordítása volt, lerövidítve.

Kobal nyílt levélben kért elnézést a közvéleménytől. Mint mondta, egy lefordított szöveget sajátként tüntetett fel, ami nem volt helyes, mint ahogy az sem, hogy a botrány után sokáig hallgatott, és nem magyarázta meg, mi történt, valamint nem vállalta a felelősséget.

Tettét betegségével magyarázta az író. Szavai szerint bár a színház sok téren elégedettséget nyújtott számára, munkája miatt nem volt magánélete, ezért elkeseredetté, magányossá vált és súlyos depresszióba esett – hangoztatta.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe Kobal egészségügyi állapotát, valamint, hogy megbánta tettét és elnézést kért miatta.

MTI