Évadzáró a Komáromi Jókai Színházban

2017. június 27. - 16:56 | Kultúra

A Komáromi Jókai Színház 2017. június 24-én 11.00 órai kezdettel egy nyilvános társulati ülés keretében zárta be 64. színházi évadját. 

Évadzáró a Komáromi Jókai Színházban

Az évadértékelő beszédében Tóth Tibor, a színház igazgatója elmondta, a 2016/2017-es színházi évadot az elmúlt időszak legkompaktabb szezonjának tartja, melyben a színház teljesítette mindazt, amit egy évvel ezelőtt célul tűzött maga elé. A magas szakmai mérce azonban a közönség bizonyos rétegeiben nemtetszést váltott ki, ezért a következő színházi évad nézőbarát repertoárt kínál majd. Hogy konkrétan milyen is lesz a 2017/2018-as szezon kínálata, arról majd az évadnyitó társulati ülésen számol be a színház vezetősége, amikor kezdetét veszi a színház 65. születésnapjához kapcsolódó évadhirdető kampány.

A 2016/17-es évadban 7 saját bemutatót tartott a színház – 5 nagyszínpadi bemutató, egy meselőadás, valamint egy stúdióelőadás került színre. Az évad a társadalmi megosztottság kérdéskörét járta körül, tehát az összes előadás, a maga műfaján és stílusán belül erre a problémakörre kereste a választ.

A Komáromi Jókai Színház ebben az évadban 142 saját előadást játszott, ebből 38-at székhelyén kívül, valamint 31 vendégelőadásnak adott teret a komáromi teátrum. A lezárult szezonban 44 033 néző fordult meg előadásainkon.

Az évadzáró második fele az egyéni eredményekről, sikerekről szólt. A művésztársulat megválasztotta a 2016/17-es szezon Ferenczy Anna-díjas művészét. A díjat Ferenczy Anna művésznőtől most Tóth Károly vehette át, aki a következő évtől csak vendégként erősíti a társulatot.

A legjobb színházi dolgozó Nagy László, ügyelő lett, a Színészrobot díjakat – a legtöbb előadást játszott színész és színésznő díját – pedig Szabó Viktor és Holocsy Krisztina vehette át.

Az évadzáró ellenére még a héten dolgozik a színház társulata: a Vasmacska Stúdióban a Címzett ismeretlen c. új stúdióelőadás kerül színre június 27-én, 28-án és 30-án, s a Rómeó és Júlia Rimaszombatban lesz látható június 29-én.

(-)