Eva Rezešová 2018-ban akár szabadulhat is a börtönből

2017. november 7. - 08:47 | Régió

Eva Rezešová immár öt évet töltött el a rácsok mögött, és még az is elképzelhető, hogy jövőre kiszabadul a börtönből.

Eva Rezešová 2018-ban akár szabadulhat is a börtönből
Eva Rezešová (Fotó: MTI)

Eva Rezešová ittas állapotban, nagy sebességgel nekiütközött egy előtte haladó gépkocsinak 2012 augusztusában a magyarországi M3-as autópályán. A vétlen autó felgyulladt, a benne ülő négy személy életét vesztette. Rezešovát 2014-ben ítélték jogerősen kilenc év szabadságvesztésre, és mivel a börtönbüntetésbe a vizsgálati fogságban töltött évek is beleszámítanak, kilencből öt évet már le is ült. Feltételes szabadlábra helyezését akkor lehet kérelmezni, ha büntetése kétharmadát - vagyis hat évet - már letöltötte. Erre jövőre kerül sor.

Rezešová sógornője, Eva Rezešová-Džodlová, aki anyósával a Rezeš-lány bírósági tárgyalásain is részt vett, most a Nový časnak nyilatkozott az ügyről.

"Természetesen örülnénk annak, ha előbb szabadulna. De ezzel kapcsolatban további konkrétumokról nem nyilatkozhatok" - mondta a bulvárlapnak a sógornő, aki szerint természetes, hogy az esetleges szabadulás után Eva Rezešová minden segítséget megkap majd hozzátartozóitól. "A család az család. Biztosan segítünk" - tette hozzá Rezešová-Džodlová.

A Nový čas továbbá a családhoz közeli forrásra hivatkozva azt írja, hogy az elítélt nő - aki egyébként idén töltötte be a 40-et - már rég beilleszkedett a börtönben.

"A körülményekhez képest jól érzi magát, közkedvelt az elítéltek és a smasszerek körében is. Barátnői is vannak bent" - mondta a neve elhallgatását kérő forrás, aki szerint Rezešová példás viselkedése közrejátszhat abban, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék őt.

(čas.sk)