Észak-Koreában milliók szenvednek a "lázas megbetegedésben"

2022. május 24. - 08:49 | Külföld

Az észak-koreai hatóságok kedden összesen mintegy 3 millió "lázas betegről" számoltak be, megerősítve a széles körben koronavírusos fertőzésnek tartott, de a vizsgálati lehetőségek hiánya miatt nem azonosított kór további terjedését.

Észak-Koreában milliók szenvednek a "lázas megbetegedésben"
Fotó: TASR/AP

A phenjani hatóságok a hétfő estig eltelt 24 óra alatt több mint 134 510 új fertőzöttet regisztráltak - derült ki a járványmegelőzési szervekre hivatkozó állami médiajelentésekből.

Az ország nem rendelkezik elegendő vizsgálati kapacitással annak megállapítására, hogy az emberek koronavírusos megbetegedésben szenvednek-e, ezért inkább lázról számolnak be.

A számok azt követően jelentek meg, hogy Phenjan a hónap elején megerősítette az ország első hivatalos koronavírusos fertőzéseit. Eddig 68-an haltak meg az állami hírügynökség, a KCNA szerint. A jelentések szerint mintegy 2,5 millióan már meggyógyultak.

Az elszigetelt ország egészségügyi helyzetéről keveset tudni, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feltételezi, hogy nem indítottak országos oltási kampányt.

Észak-Korea vesztegzárat rendelt el. Szöul szerint a phenjani kormány még nem reagált a Dél-Koreából és az Egyesült Államokból érkező oltóanyag- és gyógyszerszállítmány-felajánlásokra.

A KCNA közölte egyben, hogy Phenjan sikeresen "fenntartotta a stabil helyzetet, és felgyorsította annak kedvező alakulását", "az országos megbetegedési és halálozási arányok drasztikusan csökkentek, és nőtt a gyógyultak száma".


MTI