Észak-Korea ünnepelni akar

2018. június 1. - 08:33 | Külföld

Az első Korea-közi csúcstalálkozó együttes megünneplésére tette javaslatot Észak-Korea.

A 18 évvel ezelőtti, első Korea-közi csúcstalálkozó együttes megünneplésére tett javaslatot pénteken déli szomszédjának Észak-Korea - számolt be a Yonhap szöuli hírügynökség.

Az észak-koreai kezdeményezés szerint közösen emlékeznének meg a 2000. június 13-15-e közötti első csúcstalálkozóra, amikor Phenjanban az ország több évtizedes kettéválasztása után első ízben találkozott a két Korea vezetője, az észak-koreai Kim Dzsong Il és a dél-koreai Kim De Dzsung elnök.

A felek akkor megállapodtak abban, hogy önállóan határoznak a nemzetegyesítésről, gazdasági együttműködéssel szavatolják a gazdaság fokozatos fejlesztését, élénkítik az együttműködést más területeken is.

A megbeszélések pénteken reggel kezdődtek Panmindzsonban a két ország küldöttségei között. A találkozón déli küldöttséget Cso Mjung Gjon országegyesítési miniszter vezeti, a delegációban helyet kapott a közlekedési-, a kulturális-, a sportügyi- és a tájékoztatási tárca helyettes vezetője. Észak-koreai részről Ri Szon Gvon, az országegyesítési bizottság vezetője van jelen, továbbá a vasúti közlekedés minisztériumának helyettes vezetője, valamint a sportügyi tárca miniszterhelyettese.

A találkozó első fordulóján a dél-koreai diplomaták kezdeményezték azt is, hogy az észak-koreai Keszon városában létesítsenek egy irodát, amelynek feladata lenne a Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető idén április 27-én tartott csúcstalálkozóján megszületett nyilatkozat megvalósítása.

A találkozón a két Korea vezetője megállapodott a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről és megegyeztek abban is, hogy hivatalosan véget vetnek az 1950-53-as, fegyverszüneti megállapodással lezárt koreai háborúnak.

Dél-koreai politológusok véleménye szerint a küldöttségek összetételéből arra lehet következtetni, hogy a megbeszéléseken szó lesz a két ország vasúti rendszerének összekapcsolásáról a két ország keleti részén, humanitárius és sportügyi cserekapcsolatokról, egyebek között a koreai-háború alatt szétszakított családok találkozóinak újbóli megszervezéséről.


MTI/para