Erről beszélt Kiska a bécsi egyetemen

2018. október 10. - 09:37 | Belföld

Andrej Kiska köztársasági elnök keddi bécsi találkozóján felszólította az Európai Unió országait, hogy működjenek együtt a problémák megoldásában – derül ki a Bécsi Közgazdasági Egyetem Twitter-bejegyzéséből.

Kiska az EU jövőjéről tartott beszédet az egyetemen. „Az EU problémáit egyik tagország sem tudja egyedül megoldani, együtt azonban képesek vagyunk rá" – mondta az államfő

„Szükségünk van arra, hogy európai és nemzeti szinten is támogassanak. Ez az itt összegyűlt diákságot is ugyanúgy érinti, hiszen a ti jövőtökről van szó" – tette hozzá.

A WU értesítése szerint a diákok Kiskával, valamint Alexander Van der Bellen osztrák államfővel és Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnökkel közösen is beszélgettek.


(TASR)

Címkék: Kiska, Bécs, EU