Elton John elkapta a koronavírust

Sir Elton John kénytelen volt elhalasztani két koncertjét a texasi Dallasban, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje - írja a BBC.

Elton John elkapta a koronavírust
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

A 74 éves zenész teljesen oltott, és jelenleg csak enyhe tüneteket produkál az Instagramján megjelent bejegyzés szerint.

A dallasi fellépésekre eredetileg kedden és szerdán került volna sor. Az énekes sajnálatát fejezte ki, emellett biztosította a rajongóit, hogy időben bejelentik a koncertek új időpontjait. Azt is elmondta, hogy arra számít, hogy ezen a hétvégén fel tud lépni a tervezett arkansasi koncerteken.

A Farewell Yellow Brick Road-turné 2018-ban kezdődött, ami már többször félbeszakadt, először a járvány okozta korlátozások miatt, és azért is, mert az énekes csípőműtéten esett át még tavaly szeptemberben. A műsor csaknem két év után indult újra múlt szerdán a louisianai New Orleansban.

Múlt csütörtökön Adele elhalasztotta első Las Vegas-i koncertjét, mindössze 24 órával a fellépés előtt.

BBC/para