Elítélték Ján Slotát, de a börtönt ezúttal is megúszta

2016. november 10. - 17:14 | Belföld

Az SNS volt elnöke, Ján Slota pénzbírságot kapott, valamint hat hónapra eltiltották a vezetéstől, mivel januárban közúti balesetet okozott. Erről csütörtökön a zsolnai kerületi bíróság döntött. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész fellebbezett ellene.

Ján Slota januárban közúti balesetet okozott a zsolnai járásbeli Lietavský Lúčka közelében, mely során megtagadta az alkoholtesztet.

A volt politikus a bíróságon beismerte tettét, amelyet elmondása szerint megbánt. Slota elnézést kért, valamint elmondta, hogy a balesetkor rosszul lett, mivel már régebb óta küzd magas vérnyomással.

Slota elmondása szerint jelenleg tulajdonában van egy Honda típusú motorkerékpár, bérlakásban él, szülei után pedig 30 ezer euró megtakarított pénze van. Emellett pedig alig több mint ezer euró nyugdíjat szed.

A januári baleset során három autó rongálódott meg, köztük volt Slota Porschéja is. Zsolna volt polgármestere a helyszínen megtagadta az alkoholtesztet. A baleset egyik résztvevője azt állította, hogy Slota pénzt kínált neki, csak hogy ne hívjanak rendőrt a helyszínre.

Az eset után Slotát szívroham gyanújával szállították kórházba. A volt politikust eredetileg 1 évre felfüggesztett 6 hónapos szabadságvesztésre ítélték. Az ügyész fellebbezett az ítélet ellen, mivel szigorúbb büntetés kiszabását szorgalmazta.

aktuality.sk/para